Élő Kolozsvári Rádió

Két hét múlva kezdődik a Főtér Fesztivál

Fotó: Főtér Fesztivál

Fotó: Főtér Fesztivál

Kolozsvár, illetve Szatmárnémeti után Nagybányán is lesznek Magyar Napok szeptember 15. és 18. között. Németh Attila a Főtér Fesztivál szervezőjénél, Pintér Zsoltnál érdeklődött az idei rendezvénysorozat kiemelkedő eseményeiről.

Az egyik idei újdonság a nulladik nap: már csütörtökön elkezdődik a rendezvénysorozat, amelynek programjában a kultúrára fektetik a hangsúlyt, ezzel is hozzájárulva az Európa Kulturális Fővárosa 2021 cím elnyeréséhez. A leglátványosabb pillanat a hagyományos pénteki bevonulás a főtérre, amelyen lovasok, hagyományőrző csoportok, helyi civil szervezetek, diákok és persze a közönség is részt vesz. A nyitórendezvény Benedek Elek Hamupipőke című táncjátéka lesz a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes előadásában, később épületvetítéssel ünneplik meg a Nagybányai Művésztelep 120. évfordulóját, szombaton este pedig Rúzsa Magdi koncertezik a főtéren. Pintér Zsolt külön kiemelte: a fesztiválra hazavárják a nagyvilágban élő nagybányai magyarokat is.

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 31, 16:02 / actualizat: 2016 szeptember 1, 10:36

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Kontűr kedd, 2025 augusztus 52025 augusztus 5, 15:19

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés

Miklós Ádám dokumentumfilmje két szerfüggő fiatal felépülésének első másfél évét mutatja be, amelyben terápiás módszerként a...

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
Kontűr kedd, 2025 július 222025 július 22, 15:24

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító volt idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik díszvendége, a közönség...

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Kontűr szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete

120 éve született József Attila költő. André Ferenc kezdetben ódapályázatra írt versei végül kötetté gyarapodtak, a Százhúsz...

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Mit láthatott a Magura? – Pokoltó
Kontűr kedd, 2025 július 152025 július 15, 11:22

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó

„Szeretem az időnek, a történelemnek a különböző kitüremkedéseit” – állítja Szabó Róbert Csaba, a Pokoltó című regény...

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó
Kontűr hétfő, 2025 június 162025 június 16, 13:42

Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó

Mihez kapcsolódjanak vagy mitől határolódjanak el a mai fiatalok? Milyen értékrend képviselheti őket? Slawomir Mrozek Tangó című...

Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó
Kontűr kedd, 2025 május 272025 május 27, 14:05

Harag György hagyatéka

Harag György rendező a folyamatos kísérletezés, megújulás színházi rendezője volt. A legnagyobbak közé tartozott, bár a romániai...

Harag György hagyatéka
Kontűr szerda, 2025 május 212025 május 21, 14:43

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében

Műalkotásokkal támasztjuk alá azt a pszichológiai előfeltevést, miszerint a titkok, félelmek, féltékenységek, nárcisztikus...

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében
Kontűr kedd, 2025 május 132025 május 13, 15:57

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”

A kettős szereposztás okán május 10-re és 11-re is egyformán bemutatót hirdetett a Kolozsvári Magyar Opera, a hangulat pedig mindkét esetben...

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”