Élő Kolozsvári Rádió

Európa Kulturális Fővárosa cím: vigyázz, kész…

Meghirdették Bukarestben a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére kiírt versenyt. 2021-ben egy román és egy görög várost illet meg az Európa Kulturális Fővárosa cím, és ennek elnyeréséért mindkét országban versenyt szerveznek.

A pályázni óhajtó városoknak tíz hónap áll rendelkezésükre a dokumentáció összeállítására és leadására. A jelentkezőknek hat év áll rendelkezésükre, hogy felkészüljenek az ország kultúrájának képviseletére – fejtette ki Hegedüs Csilla kulturális miniszter.

A tárcavezető továbbá elmondta, hogy az Európai Unió által 1985-ben kezdeményezett program erősíti a tagállamokban és a helyi közösségekben az európai térhez való tartozás érzését, gazdasági és kulturális fellendülést eredményez, olyan hosszú távú gazdasági és szellemi befektetést jelent, amely megtérül.

Példaként Nagyszebent említette, amely 2007-ben nyerte el ezt a címet, ennek eredményeként kedvező gazdasági és kulturális folyamatok indultak el a városban és vonzáskörzetében.

Romániában eddig nyolc város jelezte pályázási szándékát a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címre: Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Temesvár, Arad, Iaşi, Bukarest és Craiova.

híradó.hu

Szerkesztő: ferenczjutka, 2014 december 12, 16:38

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 232026 október 23, 10:13

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök

Luca Niculescu a péntek reggeli kormányülés elején bejelentette, hogy átfogó tervet dolgoznak ki az iskolai biztonság növelésére,...

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Hírek csütörtök, 2026 október 222026 október 22, 13:45

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában

A képviselőház múlt héten elfogadta azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő...

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Hírek szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:54

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél

A határon túli magyar közösségek támogatása nem járhat politikai elvárásokkal – hangsúlyozta Tarr Zoltán, a magyar társadalmi...

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 162026 október 16, 06:42

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek...

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 08:33

Kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban – jelentette be...

Kormányra lép a PSD
Hírek kedd, 2026 október 132026 október 13, 18:17

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát

A Nemzeti Liberális Párt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel,...

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát
Hírek hétfő, 2026 október 122026 október 12, 12:21

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a...

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök
Hírek hétfő, 2026 október 52026 október 5, 18:23

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kormányban. A szövetségi elnök ugyanakkor elképzelhetőnek...

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban