Élő Kolozsvári Rádió

Csutak István Garabonciás kalandjai

A 7. Kolozsvári Magyar Napok hazai fellépői közül a Garabonciás igazi veteránnak számít, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években a Metropol mellett a legnépszerűbb hazai zenekar volt. A már-már feledés homályába vesző dalait nemrég a zenekar alapítója és frontembere, Csutak István újította fel egykori mentora, az RTV magyar adásának zenei szerkesztője, majd főszerkesztője, Boros Zoltán társaságában.

A múltidézés, nosztalgiázás mellett tény, hogy a Garabonciás dalainak többsége a mai napig is időtálló, elsősorban Kinde Annamária szatirikus, társadalomkritikus dalszövegeinek jóvoltából. A régi szép időket a Hangolóban Csutak István idézte fel. Amint meséli, a hatvanas évek beatslágerei mellett nagy hatással volt rá a kolozsvári Csortán Márton:

„Elkezdett citerázni, Tinódi Lantos Sebestyénről mesélt, kuruckori dalokról, virágénekeket játszott és döbbenetes hatással volt rám. Az anyanyelv és a hagyományok mellett ez a zenei világ is egy olyan mentsvár vagy érték volt, amiről úgy éreztem zsigeri szinten, hogy nagyon az enyém.”

Csortán Márton és Csutak István: Medvetánc 1977Középiskolai tanulmányai után Csutak Petrozsényből Temesvárra került, ahol a Műszaki Egyetem diákjaként 1976-ban megalapította a Garabonciást.

„Találkoztam Kinde Annamáriával, fél perc alatt eldőlt, hogy nagyon egyformán látjuk a világot. Szövegeket, verseket írt, de szerencsémre még nem volt, aki a verseire dalokat írjon, úgyhogy én azonnal lecsaptam és elkértem a szövegeit.”

A Garabonciás country-rockos hangzásvilágát tudatosan alakították ki:

„Egyrészt ott volt a Metropol: hosszú haj, bőrdzseki, kemény rock. Másrészt ott volt a folk, Józsa Erikával és Horváth Károllyal. E között a kettő között volt egy mozgástér. Így az imidzsünk úgy nézett ki, hogy hosszabb haj és farmer, de azért a Metropolnál jobban fésültek. Nyilvánvalóvá vált, hogy a hangszeres tudást vokállal fogom pótolni, és a két „véglet” között adódott a szarkasztikus hangvétel. Nagyon hittünk abban, amit csinálunk, abban, hogy egy picit meg tudjuk változtatni a világot.”

A Garabonciás a 7. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a Farkas utcai színpadon fog koncertezni augusztus 19-én, péntek délután 5 órától. A teljes beszélgetés itt meghallgatható.

(Zilahi Csaba)

Az új Garaboncias, avagy a Wandering Magicians (Csutak István, Szabó Zsolt, Székely Csaba, Kosztándi F. Kinga, Darvas László, Dósa László)

 

Az új Garaboncias, avagy a Wandering Magicians: Csutak István, Szabó Zsolt, Székely Csaba, Kosztándi F. Kinga, Darvas László, Dósa László

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2016 augusztus 13, 12:26 / actualizat: 2016 augusztus 16, 14:36

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés