Élő Kolozsvári Rádió

Játszó.tér #2 egy délután a kertben

jatszo.ter

Az Életfa udvarán lesz a Játszó.tér második kiadása augusztus tizenharmadikán, szombaton délután négy órától. A kert mindenkit vár – mondják a szervezők. Azokat, akik júniusban, az első Játszó.téren együtt zsizsegtek. És persze azokat is, aki most kapnak kedvet egy nagy közös játékhoz.

Makkai Bence, az Én is szeretnék játszani!  – közösségi projekt a fogyatékkal élőkért –  munkatársa a Hangolóban elmondta:

„Ezúttal nem lesz nagy rendezvény és nem lesz feltétlenül adománygyűjtő jellegű, bár az adományokat szívesen fogadjuk bármikor a projekt részére, hanem inkább a megszokottba, a hétköznapiba való belezökkenés. Igen, vannak olyan napok is, amikor kevesebb fagyit eszünk, vannak olyan napok, amikor nem feltétlenül lesz muzsika, de ugyanúgy együtt kell játszani azért. Játszani lehet, sőt kell. És meg kell tanulnunk úgy játszani, hogy ez természetes része legyen a mi életünknek is.”

A résztvevők a jókedv mellett jó ha visznek pokrócot és egy tál gyümölcsöt vagy kekszet, hogy a játék utáni étvágyukat is tudják csillapítani.

Az Én is szeretnék játszani! – egy új közösségi projekt, amelyet az Életfa Családsegítő Egyesület indított útjára. A sajátos nevelési igényű személyeknek szánt projekt tulajdonképpen ősszel indul, akkor kezdődnek a foglalkozások is, de már a nyár folyamán több eseményt is tartanak.

Az Én is szeretnék játszani! projekt ezt követő fontos eseménye a Baltazár Színház kolozsvári vendégjátéka a Graffaló című előadással. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják, céljuk, hogy tevékenységeik nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése átalakuljon. A Baltazár Színház óriási szerepet játszik a fogyatékosok „másságának” elfogadtatásában.

 

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 augusztus 8, 17:59

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés