Élő Kolozsvári Rádió

Helyreállt a nyugalom Münchenben

München_lövöldözésEgy 18 éves német-iráni kettős állampolgár lövöldözött pénteken Münchenben – közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője, Hubertus Andrä. Kilencen meghaltak, 3 személy életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült, köztük gyerekek is. Legkevesebb százan sokkos állapotba kerültek. Az elkövető holttestét később megtalálták a helyszín közelében, feltehetően öngyilkos lett. Indítékairól egyelőre semmit nem tudnak a hatóságok, és nincs arra utaló jel, hogy lettek volna társai. Egyetlen pisztollyal lövöldözött, azt még nem tudni, hogy a fegyver milyen típusú és hogyan szerezte. A fiatalember több, mint két éve lakott Münchenben, és nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásban. Az első lövéseket egy gyorsétteremben adta le a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál, majd az étterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövöldözött.

Szombatra helyreállt a nyugalom a bajor fővárosban. A közszállítást hajnalban újraindították. Biztonsági okokból nem kell elhalasztani a szombati rendezvényeket – közölte a rendőrség. Horst Seehofer bajor miniszterelnök utasítására a gyász jeleként szombaton félárbócra eresztik a zászlókat a bajorországi állami intézményeknél.

MTI

Szerkesztő: bardosmaria, 2016 július 23, 08:31 / actualizat: 2016 július 23, 21:32

Etichete:
Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban
Hírek péntek, 2025 október 172025 október 17, 12:51

Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban

Raed Arafat pénteken közölte, hogy bármikor összeomolhat az a tömbház, amelyben a nagy erejű pénteki robbanás történt. A helyszínen...

Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban
Gyorssegély a parajdiaknak
Hírek péntek, 2025 október 172025 október 17, 09:39

Gyorssegély a parajdiaknak

A parajdi sóbánya bezárása nyomán állás nélkül maradtak egyenként 9 ezer lejes gyorssegélyt kapnak az államtól – hagyta jóvá a...

Gyorssegély a parajdiaknak
Rengett a föld Szatmár megyében
Hírek szerda, 2025 október 152025 október 15, 09:25

Rengett a föld Szatmár megyében

A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 57 perckor Szatmár megyében – közölte az országos...

Rengett a föld Szatmár megyében
A gyermekek szinte egyharmada szegénységben él Romániában
Hírek kedd, 2025 október 142025 október 14, 13:08

A gyermekek szinte egyharmada szegénységben él Romániában

Romániában minden harmadik gyermek szegénységben él – derül ki a Save the Children nemzetközi szervezet legújabb jelentéséből, amelyet...

A gyermekek szinte egyharmada szegénységben él Romániában
Hírek kedd, 2025 október 142025 október 14, 08:12

Jogosítvány az e-rollerekre?

Jogosítványhoz kötnék az elektromos rollerek és kerékpárok használatát a belügyminisztérium új törvénytervezete szerint. Az...

Jogosítvány az e-rollerekre?
Hírek hétfő, 2025 október 132025 október 13, 11:15

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt

Hétfő reggel megkezdődött az élő izraeli túszok szabadon bocsátása Gázából, a BBC tudósítása szerint pedig délre az utolsó túszt is...

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Hírek péntek, 2025 október 102025 október 10, 09:42

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú

Túlvan a második sikeres műtéten az a 12 éves gyermek, akit néhány napja egy sportautó gázolt el a járdán a Petőfi utcában,...

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Hírek csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 09:03

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász

Két év háború után Izrael és a palesztin Hamász ma reggel megállapodott a gázai tűzszünetről, amely Donald Trump „tartós” béke...

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász