Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvárról a Kilimandzsáróra

„Április 25. – május 5. között Kerekes Gábor barátommal nekivágunk a Kilimandzsárónak! Nem tudjuk, hogy vág majd vissza, de jó reménnyel indulunk” – ígérte barátainak Daray Attila, a kolozsvári Dorcas alapítvány igazgatója 2014 tavaszán. Útjuknak karitatív célja is volt: a Dorcas Aid Románia figyelemfelkeltő és forrásgyűjtő projekt keretében tervezték meg, közösen egy holland csapattal.

Amint Attila a Hangolóban elmesélte, a Kilimandzsáró nem egy technikai mászás, tehát semmilyen különleges eszköz nem szükséges hozzá. Az 5895 méter olyan magasság, amit jó eséllyel elbírhat az emberi szervezet különlegesebb felkészülés és oxigénpalack nélkül. Nyilván jó erőben kell lenni és nagyon fontos az akklimatizáció. Igaz, a 24 tagú csoportjukból csak heten értek fel a csúcs alatti táborig, 4900 méterre.

„Afrika tetejére a hegymászás nagyon jól meg van szervezve – meséli Daray Attila. – Ez egy nemzeti park, amelynek határa gyakorlatilag egy gyűrű a hegy körül, 2700 méter magasságban. Kapukon történik a belépés, mindenkit regisztrálnak, ellenőrzik a felszerelését. Ott történik a csoportok elosztása, a hordárok ott veszik át a csomagot, a túravezetők ott ismerkednek meg a csoporttal. Kijelölt táborhelyek vannak, csak itt lehet sátrat verni. Kerekes Gábor, Hamza, Daray AttilaMenedékházak is vannak, de ezeket csak különleges viszonyok esetén, viharban veszik igénybe. Mindegyik csoport meghatározott számú napra vált ki engedélyt, ha többet ül, elég magas a többletköltség. Mi a legrövidebb időtartamot választottuk, amit utólag nagyon megbántunk. Ugyanis amikor éjfélkor elindultunk a csúcsra, olyan hóvihar kerekedett, hogy félúton a vezetőnk visszafordított bennünket. Másnap sajnos nem próbálhattuk meg újra, mert elfogytak a napjaink. De ez legalább egy motiváció, hogy visszatérjek. A karitatív célunkat viszont elértük, hiszen négyezer eurót sikerült összegyűjtenünk a barátommal a tanzániai gyerekek támogatására.”                                                                                

Attila 2017 júniusban ismét nekivág a Kilimandzsárónak, így remélhetőleg a Kolozsvári Rádió hallgatóinak is tudósít majd a Kibo csúcsról!   (A fotón balról jobbra: Kerekes Gábor, Hamza, a túravezető és Daray Attila)

A teljes beszélgetés itt meghallgatható:

 

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2016 június 16, 10:49 / actualizat: 2016 június 17, 11:03

Etichete:
Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról