Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Mit tegyünk, hogy elkerüljük a villámcsapást? Deák András rohammentős válaszol

szpszep villam Az égből 180 kilométeres óránkénti sebességgel érkező “mennydörgős mennykő” ugyan lenyűgöző látványt nyújt, de bámészkodás helyett jobb, ha betartunk néhány szabályt. Azt sem árt tudni, hogy a villámcsapások 10%-a a zivatarfelhőtől akár 15 kilométer távolságra következik be. Érdemes tehát meghallgatni, elolvasni az időjárásjelentést, mielőtt elindulunk kirándulni. Az utóbbi hetekben a villámcsapás előkelő helyet foglalt el a híradásokban. A nyári napsütés mellett borítékolva van a zápor-zivatar is.

 

DA 2Igyekezzünk fedezékbe vonulni, de a fedezék nem lehet magányos fa, magas építmény, amely vonzza a villámot. A ‘vonuláson’ semmiképpen nem futást értünk, lépegetni is veszélyes, mert olyankor lábaink zárják az áramkört. Ha a közelben van egy ház, azt kúszva kellene megközelíteni. Ha nyílt terepen vagyunk, összezárt lábakkal le kell guggolni, hajítsuk el minél messzebbre a hátizsákot, a zsebünkben lévő fémtárgyakat, telefont, ékszereket, elektronikai tárgyakat. Mi értékesebb, az a tablet, vagy az életem?”

Deák András rohammentőst hallják.

Riporter: Csatári Melinda

 

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 június 6, 16:00 / actualizat: 2020 augusztus 5, 11:56

Indul Kökény Attila turnéja
Lendületben szerda, 2025 március 262025 március 26, 08:18

Indul Kökény Attila turnéja

Négyállomásos erdélyi miniturnéra indul Kökény Attila, akit élőzenekar és Rakonczai Viktor zeneszerző is elkísér. A programról, a zenei...

Indul Kökény Attila turnéja
Indul Dancs Annamari turnéja
Lendületben hétfő, 2025 március 102025 március 10, 11:30

Indul Dancs Annamari turnéja

Március 10-én ötállomásos erdélyi turnéra indul Dancs Annamari. Meghívott vendégként Serbán Attila is színpadra áll a sepsiszentgyörgyi...

Indul Dancs Annamari turnéja
Tompaházi református templom őrei
Lendületben hétfő, 2025 február 172025 február 17, 15:56

Tompaházi református templom őrei

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tizedikeseinek egy csoportja a tompaházi református templom örökségének őrzői. Erről beszéltek ma a...

Tompaházi református templom őrei
Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 13:26

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban

Idén is megszervezik a kisállat-kiállítást a Kolozsvárhoz közeli Gyaluban. Ez alkalommal is lesznek „meglepetésvendégek”: emuk...

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 12:38

Szalonnafeszt Szilágysámsonban

Szombaton szervezik meg a Szilágy megyei Szilágysámsonban, immár harmadik alkalommal a Szalonnafeszt rendezvényt. Tökéletes párosítás a...

Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Lendületben péntek, 2024 november 292024 november 29, 09:50

Berobbant az új DreamFlow!

Alig telt el néhány hét azóta, hogy a szászrégeni DreamFlow megnyerte a LEMD 2024 díjat, új szerzeménnyel jelentkezik a csapat,...

Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:42

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) pénteken, november elsején zenés sétát tart a Házsongárdi temetőben, amelynek során a...

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:36

Ismét bejárható a Melody

Vezetett épületbejárást tartanak november 5-én, kedden délután hat órától az Erdélyi Hagyományok Házában, vagyis az egykori Melody...

Ismét bejárható a Melody