Élő Kolozsvári Rádió

Orbán István, a művészpedagógus

konyvekAz egy hónappal ezelőtt elhunyt Orbán István grafikusművészre emlékeztek a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. Orbán István nem csak alkotó művész volt, hanem művész-pedagógus is. Hosszú kitérő után, az oktatásnak köszönhetően talált vissza a művészi pályára. A Báthory István Elméleti Líceum tanára volt, a diákokat nem csak a rajzolásra oktatta, hanem a művészet szeretetére is. Újraélesztette a régi hagyományokkal rendelkező Klub-galériát, a tehetséges gyerekek itt állították ki munkáikat. Egy-egy témában, minden évben, naptár is megjelent munkáikkal, sőt, könyveket is illusztráltak. A Művelődés gondozásában immár második kiadása jelent meg Benedek Elek Kisbaconi verseinek, a Báthory Líceum diákjainak illusztrációival. A Kriterion kiadó sorozatának kötete, a 123 vers a családról, szintén az iskola diákjainak illusztrációival jelent meg. A kötet borítóját Orbán István tervezte, ezen saját grafikája látható. Mindkét könyv utólagos, sajnos már megkésett bemutatója volt az Ünnepi Könyvhéten.

Szuszámi Zsuzsa összeállításában először Szabó Zsoltot, a Művelődés szerkesztőjét halljuk, majd H. Szabó Gyulát, a Kriterion igazgatóját, és Timár Ágnest, a Báthory Líceum igazgatónőjét.

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2016 május 24, 19:32 / actualizat: 2016 május 26, 14:18

Tompaházi református templom őrei
Lendületben hétfő, 2025 február 172025 február 17, 15:56

Tompaházi református templom őrei

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tizedikeseinek egy csoportja a tompaházi református templom örökségének őrzői. Erről beszéltek ma a...

Tompaházi református templom őrei
Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 13:26

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban

Idén is megszervezik a kisállat-kiállítást a Kolozsvárhoz közeli Gyaluban. Ez alkalommal is lesznek „meglepetésvendégek”: emuk...

Emuk, nanduk és egyebek Gyaluban
Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Lendületben csütörtök, 2025 február 132025 február 13, 12:38

Szalonnafeszt Szilágysámsonban

Szombaton szervezik meg a Szilágy megyei Szilágysámsonban, immár harmadik alkalommal a Szalonnafeszt rendezvényt. Tökéletes párosítás a...

Szalonnafeszt Szilágysámsonban
Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben péntek, 2024 november 292024 november 29, 09:50

Berobbant az új DreamFlow!

Alig telt el néhány hét azóta, hogy a szászrégeni DreamFlow megnyerte a LEMD 2024 díjat, új szerzeménnyel jelentkezik a csapat,...

Berobbant az új DreamFlow!
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:42

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) pénteken, november elsején zenés sétát tart a Házsongárdi temetőben, amelynek során a...

Megemlékeznek a Házsongárdban nyugvó zenészekről
Lendületben csütörtök, 2024 október 312024 október 31, 13:36

Ismét bejárható a Melody

Vezetett épületbejárást tartanak november 5-én, kedden délután hat órától az Erdélyi Hagyományok Házában, vagyis az egykori Melody...

Ismét bejárható a Melody
Lendületben kedd, 2024 október 82024 október 8, 14:55

4 határon át – vetélkedő diákoknak

Ismét csapatversenyt hirdet a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal az általános iskola felső tagozatos (12–15 éves) diákjainak....

4 határon át – vetélkedő diákoknak
Lendületben szombat, 2024 október 52024 október 5, 08:03

Bonchidán az ösvények is mesélnek

Bonchidai mesélő ösvények címmel avatják fel vasárnap a tematikus sétasorozatot, melyet ezentúl bárki végigjárhat vezető nélkül....

Bonchidán az ösvények is mesélnek