Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Halmos György — a „Tanár Úr” és a zongoraművész

Halmos_Gyorgy_portre

2015 utolsó negyedében viszonylag sok szó esett róla: koncertek és egykori tanítványok emlékeztettek Halmos György életútjára: az előadóművészre és a pedagógusra.
A kerek évfordulók, különösen a centenáriumok (1915. aug. 2-án született Nagyváradon, és annak is három évtizede már, hogy 1985-ben elhunyt kolozsvári otthonában) valamelyest köteleznek az emlékezésre, és jó, hogy így van, hiszen az évszázadnyi időtávolságban még vannak közvetlen szálak, emlékek, amelyek (még) megragadhatóak, megoszthatóak, továbbadhatóak. Azért is, mert – megdöbbentő, de az emlék máris halványodóban.

Halmos_centenarium_szorolap_2Halmos György Enescu vezényletével is koncertezett: 1946-ban, Beethoven Esz-dúr zongoraversenyének szólistájaként, a Bukaresti Filharmónia zenekarával. Létrejöttekor (1955) a Kolozsvári Állami Filharmónia szólistája volt. Ő mutatta be Romániában Bartók 3. zongoraversenyét (Bukarestben, Constantin Silvestri vezényletével, 1955-ben). Számos romániai filharmóniával koncertezett, számtalan előadóesten lépett fel. A kritika elsősorban Beethoven-interpretációit értékelte. Nagy kár, hogy a 32 Beethoven szonáta felvételsorozatát az Electrecord-hanglemezgyárnál nem tudta befejezni. Rajongott Chopin zenéjéért is, és szívesen vállalt részt nemzetközi zongoraversenyek zsürijének munkájában.

A Transilvania Filharmónia 60., ünnepi évadot évadot indító hangversenye születése centenáriumán Halmos György életművére kívánt emlékeztetni Sorin Petrescu zongoraművész közreműködésével. Marius Tabacu, a filharmónia igazgatója hangsúlyozta: feltétlenül tenni kell azért, hogy e jelentős hangzó életmű ne menjen feledésbe.

 

A kedvenc Bösendorfer ma is megvan

Ugyanakkor pedagógiai tevékenysége is jelentős, hiszen mindig tanított: 1946-tól a Magyar Művészeti Intézetben, 1950-től a „Gheorghe Dima” Zeneművészeti Főiskolán, majd 1967-től nyugdíjazásáig (1979) a Bukaresti „Ciprian Porumbescu” Zenekonzervatóriumban.Pedagógusi elkötelezettségéről nemcsak  hazai, hanem külföldi  zongoraművészek sikerei is tanúskodnak.
Kolozsvári otthonában egykor nem véletlenül volt két zongora, hiszen a Tanár Úr bármikor zongorán mutatta meg elképzelését, vagy együtt is muzsikált egy-egy tanítvánnyal. Ugyanakkor szívesen tartott házikoncerteket is, amelyeknek különösebb hírverés nélkül is mindig megvolt a hallgatóságuk.

 

„Vérbeli pedagógus volt, aki nemcsak ‘élte az anyagot’, hanem mint előadóművész is ugyanabban a pillanatban demonstrálta is mondanivalóját. Ha valami nem tetszett neki, szótlanul odament a másik zongorához és „kapásból” eljátszotta a szóban forgó szakaszt úgy, ahogyan ő azt elképzeli. Ha a növendék ebből nem értette meg, miről is van tulajdonképpen szó, következett a második meghallgatás és egy.két „aranyköpés”, amelyből aztán a növendék számára minden megvilágosodott (Junger Ervin: Csendes számadás, Halmos György emlékére, 102.103 old.)

 

 

A muzsikálás fontossága, a technika építgetése

Hogyan tanított Halmos György? Mire nevelte tanítványait és milyen útravalóval indította el az életben és a pályán a leendő zongoristákat? Születése centenáriumán erről is meséltek egykori tanítványai, akik zongoráztak is mesterük emlékére. A „Tanár Úr” egyénisége, a pedagógus alakja ma is élénken él azok emlékezetében, akik egykor tőle tanulhattak.

 

Halmos_beszelgetes_Rado_zongorazik

 

 

Radó Judit zongoraművész emlékei összecsengenek a Grossmann Péterével és a Sava Györgyével. Óráin, tanítási módszerében elsődleges volt a zenélés, de a technikát is építette. Tőle tanulták, hogy a lényegre koncentrálva mindig megtalálhatók a megfelelő eszközök.

 

 

Halmos_beszelgetes_Grossmann

 

 

Halmos György fotója ma is a zongorája fölött van, mintha fülelné, hogy tanítványa mit művel a billentyűkön. Grossmann Pétertől azt is megtudhattuk, hogy a technika következetes építésére is figyelt.

 

 

Halmos_beszelgetes_Ronai_Istvan

 

Talán álmából felébresztve is zongorázná számtalan dal kíséretét — mondotta Rónai Istvánról Marius Tabacu.
Rónai mesterétől tanulta, hogy vokális úton jusson el a kíséret lényegéhez. Grossmann Pétertől pedig azt is megtudhattuk, hogy a mester énekelte is a dalokat.

 

Halmos_beszelgetes_Georg_Sava

 

Halmos Tanár Úr elsődlegesen a kottahűséget, a biztos alapok kialakításának fontosságát hangsúlyozta-mondotta
Georg Sava,

 

Emlékek a múltból:

Kalandozzunk még kicsit az időben. Tanítványai nem feledkeztek meg mesterükről. Tíz éve Selmeczi György hívó szavára sereglettek össze az egykori tanítványok. Akkor még Papp Tibor is köztünk volt és vidáman, meggyőzően hangulatosan mesélt mesteréről, aki már akkor a ma oly népszerű interdiszciplináris módszert előrevetítve ,
a művészet totalitását nyújtotta tanítványainak.

 

 

Tanítványai egyike, az elsősorban zongorakísérőként nagy hírnévnek örvendő Ferdinand Weiss sok éven át minden augusztus 2-án, a Szabadságban is emlékezett illetve emlékeztetett egykori mesterére.
1995 augusztusában, az ő kezdeményezésére beszélgettünk Halmosról, ugyancsak egy kerek évforduló apropóján, amikro Halmos 80. éves lett volna.

 

 

A tréfáktól sem zárkózott el

A tanítványok nyilvánvalóan azt is fontosnak tartják, hogy Halmos tanár úr a tréfáktól se zárkózott el.

 

Halmos Kati megerősítette: a poénok zongoraórákon túl is Halmos György életelemei voltak. Mindig szívesen mesélt, lánya pedig gyermekként számos izgalmas „storyt” elsőként hallhatott tőle:

 

 

Az összegezés kételyei

Az előadóművészet és a tanítás párhuzama végigkísérte egész életútját. 65-ik születésnapján, már nyugdíjasként éppen pedagógusi működésének alapvető értelméről is „morfondírozott”: Balla Zsófiával beszélgetve elgondolkodtató vallomást fogalmazott meg a pedagógusi munka valós esélyeiről, eredményeiről, eljátszadozott annak a lehetőségével, mi lett volna, ha nyugodtan zongorázgatott volna.

 

Előadóművészi ars poética: 

kottahűség, az alkotók iránti mélységes tisztelet:

 

Úgy vélte: a 32 Beethoven szonáta új világot tár fel az előadó és a hallgató előtt, és a teljes sorozat megszólaltatása Halmost idézve, hegycsúcs, amelynek megmászása valamikor lehetetlenségnek tűnt. A ciklus megszólaltatásának különleges fontosságot tulajdonított.

„Pályájának csúcsán, több évtizedes megszakítatlan művészi és tanári munka tapasztalataival és a hatvanat töltött férfi higgadt bölcsességével fölfegyverkezve, töretlen fizikai és szellemi erőnlétben lép a dobogóra, illetve a mikrofon elé, életének abban a kiváltságos pillanatában, amikor a meglátás és a láttatni tudáş a művészi elsajátítás és a művészi kinyilatkoztatás készsége már és még egyensúlyban van, amikor a művész már csak a lényegre összpontosít, de azt még árnyaltan, a maga bonyolult gazdagságában éli át újra meg újra, póztalanul, sőţ a dísztelenség kockázatát is vállalva, de az öreges lemerevedés előjelei nélkül. (László Ferenc, A Hét, 1978)

Önmaga legszigorúbb kritikusa volt

Rengeteget koncertezett, a kritikusok is figyelemmel követték fellépéseit, de mindig ő maga volt önmaga legszigorúbb kritikusa.

 

Utóélet

Művészi pályája utóélethez tartozik az Electrecord-hanglemezgyárnál a centenárium alkalmából, az egykori LP (lehetséges, hogy vannak, akik még őrzik a fekete korongot)  alapján megjelentetett CD Beethoven Diabelli-variációival.

Van továbbá egy életrajz- kezdet is: lánya, Halmos Kati kezdeményezésére kezdett mesélni életéről, nagy kár, hogy nem szakított több időt a visszapillantásra. Az írás azonban mindenképpen kiindulópontja lehet egy majdani Halmos-monográfiának, hiszen hiteles szöveg.

 

Szerencsére készültek vele hangfelvételek (Kolozsvári Rádió, Bukaresti Rádió, Gh. Dima zeneakadémia),  egy rövid vallomása pedig felkerült a Kolozsvári Rádió 60 hang című dupla CD-re:

1974 tavaszán Balla Zsófiának repertoárbővítési, illetve műsorösszeállítási szempontokról is mesélt, sőt, egy részletet el is zongorázott kedves zeneszerzője, Beethoven Diabelli-variációiból, amelyeket az országban elsőként ő játszott lemezre.

 

Aki többet szeretne megtudni Halmos Györgyről, kattintson  a ghalmos.ro honlapra, amelyen különben számítanak a további emlékekre, kiegészítésekre is.

Szerkesztette: Benkő Judit
Fényképezte: Klein Andrei

 

Szerkesztő: benko, 2016 január 13, 20:49 / actualizat: 2016 január 14, 11:08

Székely István
Műsorok kedd, 2026 augusztus 112026 augusztus 11, 14:41

Már-már művészi zűr meg zavar

Nincs sok látnivaló, vagyis alig jelent meg új elem, amióta a honi politikai válságot a Tetőteraszon legutóbb Cseke Péterrel elemeztük. A...

Már-már művészi zűr meg zavar
„Nehéz, de izgalmas, érdekes idők”
Műsorok kedd, 2026 augusztus 112026 augusztus 11, 12:04

„Nehéz, de izgalmas, érdekes idők”

Négy hónapra a magyarországi választásoktól leltároztunk a Tetőteraszon. Horn Gábor rendszerváltásról beszél, de konklúzióiban...

„Nehéz, de izgalmas, érdekes idők”
Kolozs megyei tűzoltóként a francia erdőtüzeknél
Műsorok kedd, 2026 augusztus 112026 augusztus 11, 10:08

Kolozs megyei tűzoltóként a francia erdőtüzeknél

Az idei nyáron Nyugat- és Dél-Európát komoly erdőtüzek sújtották, az aszály és a hőhullámok következtében. Az Európai Polgári...

Kolozs megyei tűzoltóként a francia erdőtüzeknél
Elmozdulhat a holtpontról a kolozsvári színház felújítása?
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 17:33

Elmozdulhat a holtpontról a kolozsvári színház felújítása?

Új finanszírozási lehetőséggel próbálják kimozdítani a holtpontról a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera...

Elmozdulhat a holtpontról a kolozsvári színház felújítása?
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 17:16

Nem is olyan ritka a mentősök elleni agresszió

TikTokon terjedő álhír miatt támadtak meg egy mentőautót Kolozs megyében. Récekeresztúr községbe tegnap este riasztották a mentőket egy...

Nem is olyan ritka a mentősök elleni agresszió
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 15:42

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron a Gyufagyár utcában, az Írisz negyedben. A korszerű épületet az önkormányzat működteti, és...

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 13:26

Arany meg ezüst hangok húrokon és sípokon

Sófalvi Emese (hegedű) és Miklós Noémi (orgona) működtek közre a Farkas utcai református templom szerda esténként jelentkező nyári...

Arany meg ezüst hangok húrokon és sípokon
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra