Élő Kolozsvári Rádió

EU-bíróság: el kell ismerni az azonos neműek más tagállamban kötött házasságát

A rádiónknak nyilatkozó jogász szerint a döntés teljeskörű jogot kell jelentsen minden házastársi viszonyban élő személynek.

EU-bíróság: el kell ismerni az azonos neműek más tagállamban kötött házasságát

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 26, 17:25

Az EU-s tagállamoknak ezután el kell ismerniük azokat a jogszerűen bejegyzett melegházasságokat, amelyeket egy másik európai uniós országban kötöttek – döntött róla az EU bírósága.

A történelmi határozathoz két lengyel állampolgár esete vezetett, akik Németországban kötöttek házasságot. Ezt pedig Lengyelország nem ismerte el, arra hivatkozva, hogy a lengyel jog nem engedélyezi az azonos neműek házasságát.

Az Európai Unió Bírósága erre válaszul megállapította, hogy a melegházasságok el nem ismerése ellentétes az uniós joggal, mivel ez sérti a szabadságot, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot.

A rádiónknak nyilatkozó jogász szerint a döntés teljeskörű jogot kell jelentsen minden házastársi viszonyban élő személynek. Somai László József elmondta, a melegházasságokkal kapcsolatban a társadalomnak azt kell megértenie, hogy ez nem veszélyt jelent, hanem levesz egy terhet az állam válláról. A házastársakra ugyanis eltartási kötelezettség érvényes, így szükség esetén ez nem az állam dolga. Más országok példája is azt mutatja, hogy ez nem összedöntötte a társadalmat, hanem egyensúlyt teremtett – magyarázta az általunk kérdezett jogász. Hozzátette: az EU-s döntés erős hivatkozási alapot jelent a román LMBTQ közösségnek és eszközt ad a civil mozgalmak kezébe a teljes jogegyenlőség követelésére.

Riporter: Birtalan Albert

Etichete:
Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Napirend szerda, 2026 augusztus 52026 augusztus 5, 17:02

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem

A hőség miatt országszerte fokozza az ellenőrzéseket a Munkaügyi Felügyelet, főként azokra az ágazatokban, amelyekben a szabadban dolgozók...

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 17:42

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor...

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 14:56

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?

Fokozódik a hőhullám: a nyugati megyékben holnap is 40 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A kánikula és a vízhiány miatt...

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 09:40

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?

Az elmúlt években és idén is Európa számos országában – különösen a mediterrán térségben – egyre pusztítóbb erdőtüzekkel...

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 18:23

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók – döntött róla a parlament. A szarvasmarhatartók számára elfogadott...

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 17:42

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”

Románia BBB-szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolású ország, változatlanul negatív kilátás mellett a Fitch Ratings hitelminősítő....

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 15:39

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől

Több bevetésen vesznek részt a hegyimentők a rendkívül magas hőmérséklet miatt – nyilatkozta rádiónknak a Maros Megyei...

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:45

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában

Romániában rohamosan nő a turisztikai felhasználású lakások száma, rövid távra legtöbbször az internetes platformokon keresztül adják...

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában