Élő Kolozsvári Rádió

Migránsok, terroristák

Idén az iszlamista terrorizmus évét jegyeztük Európában. Januárban a Charlie Hebdo lap szerkesztőségében mészároltak az iszlamisták – tucatnyi halott és sebesült írható a számlájukra. Két nappal később túszejtés volt Párizsban, négy halottal. Koppenhágában egy szélsőséges nyitott tüzet. Törökországot októberben rázta meg kortárs történelmének egyik tragádiája, 300 halottat követelt két öngyilkos merénylő. Novemberben ismét Párizs lett a főszereplő, az összehangolt terrorcselekményekben 130 ártatlan ember vesztette életét.

Az európai történelem másik fontos eseménye idén a migrációs válság. Míg sokak számára az is vitás, hogy menekültekről vagy bevándorlókról van-e szó, az tény, hogy nagyjából 1 millió, javarészt közelkeleti személy érkezett Európába csak az idei esztendőben. Határzárakról, kerítésekről és menekülttáborokról szóltak a hírek. Románia egyébként továbbra is ellenzi a menekültek befogadását előíró kvótákat.

Szerkesztő: , 2015 december 27, 14:48

Afrika: bantu gyerekektől magyarul
Külföld péntek, 2026 február 272026 február 27, 12:45

Afrika: bantu gyerekektől magyarul

Ruandában, kinyarwanda nyelven beszélő bantu gyerekek elénekelték a KFT Afrika című dalát, természetesen magyarul. Van, aki kételkedett: ez...

Afrika: bantu gyerekektől magyarul
Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Külföld hétfő, 2026 január 192026 január 19, 09:39

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését

Az Egyesült Államok megerősített biztonsága nem lehetséges anélkül, hogy Grönlandot ne tudja a saját részének – jelentette ki Scott...

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Külföld csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 08:13

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások...

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val
Külföld hétfő, 2026 január 122026 január 12, 13:54

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val

Donald Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal, miután az amerikai elnök súlyos következményeket helyezett...

Trump szerint Irán tárgyalásokat kezdeményezett az USÁ-val
Külföld csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 10:12

A britek is segédkeztek a tartályhajó lefoglalásában

A brit haditengerészet és a légierő is részt vett az orosz zászló alatt közlekedő tartályhajó szerdai lefoglalásában – közölte a...

A britek is segédkeztek a tartályhajó lefoglalásában
Külföld szombat, 2026 január 32026 január 3, 10:06

Robbanások Venezuela fővárosában

FRISSÍTÉS: „Az Amerikai Egyesült Államok sikeres, nagy léptékű légicsapást hajtott végre Venezuela ellen” – írta a Truth...

Robbanások Venezuela fővárosában
Külföld hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:01

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon

A Moldovai Köztársaságban tegnap tartott parlamenti választásokon az eddigi eredmények szerint a kormányzó, Európa-párti Cselekvés és...

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon
Külföld csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 08:53

Rakétatámadás érte Munkácsot

Orosz légitámadás érte Munkács egyik vállalatát augusztus 21-én éjszaka – idézi a Munkácsi Városi Tanács bejegyzését a...

Rakétatámadás érte Munkácsot