Élő Kolozsvári Rádió

Ott, ahol a karácsonyfa fénye és az együttlét a fontos

karacsonyfa

A karácsonyfa, amely két napra rá elkészült

Idén különleges karácsonyoknak eredtünk nyomába. A szó szelíd értelmében. A nagyvárosi nyüzsgés közepette kerestük a nyugalmat és a családi békét. Meg is találtuk egy 9 tagú család körében, ahol alkalomadtán szintén nagy a jövés-menés, de ez mindenkinek természetes, hisz sokan vannak.  A legidősebb gyerek 23 éves, a legkisebb 12. Persze, nem voltak mindannyian otthon, ketten már egyáltalán nem laknak otthon, de ünnepre mindannyian hazatérnek.

Amíg ott voltam, addig is nagy jövés-menés volt. A három legkisebb gyerekkel beszélgettem, illetve édesanyjukkal. Közben megjelentek a többiek is, de csak futva. A Nagy család három éve él Kolozsváron, azelőtt a kalotaszegi Türében laktak, egy hagyományokban gazdag, kis faluban. A váltás, a nagyvárosba költözés mindannyiukban nyomot hagyott, mindegyikük életét megváltoztatta. A türei karácsonyokra mindenki a legnagyobb melegséggel emlékezik vissza.

Kolozsváron a gyerekek egy része zeneiskolába jár, hangszeren játszik, zenélésükbe mi is bele fogunk hallgatni, hisz a produkció része a szentestei templomi ünnepségnek. Nagy Márta a kétágú templom harangozója, igaz, tevékenysége ma már gombnyomásra történik, ezen kívül azonban még sok feladat hárul rá. Jelenlegi, kolozsvári otthonukat inkább pillanatnyi lakhelynek tekintik, az igazi otthonra még vágynak. Ennek ellenére melegség, szeretet uralkodik benne.

Ottjártamkor karácsonyfa még nem volt, de lélekben már mindenki felkészült a karácsonyra. A 12 éves Csengével, a 14 éves ikerpárral, Ágotával és Bencével beszélgettem, illetve Nagy Mártával ünnepről, készülődésről, emlékekről, fontos dolgokról.

A felvételeken Csenge hegedűn, Ágota fuvolán és Bence fagotton játszott.

 

Riporter: Szuszámi Zsuzsa

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 december 27, 11:33 / actualizat: 2015 december 28, 5:30

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel