Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Kafka Amerikája – a jelen Európája?

Tolnai Ottó költőnek Franz Kafka olyan, mint a Biblia, mindig a párnája alatt tartja valamelyik könyvét. – tudtam meg nemrég Szemző Tibortól, aki „Vágy, hogy indiánok lehessünk” (megj. ezzel a szöveggel zárul a kolozsvári előadás)  címmel Kafka utolsó szerelméről és barátságáról készített kísérleti dokumentumfilmet. A Beatlesnek is Kafka volt a kedvence. Michal Docekal, a Prágai Nemzeti Színház igazgatója tőlük hallotta először ezt a nevet. – erről pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb produkciójának, az „Amerika”-nak a műsorfüzetében olvastam.

Aki megismerte Kafkát, annak ez a prágai német anyanyelvű zsidó szerző mindenképpen társul szegődött. Hogy farzsebébe, legkedvesebb könyvespolcára vagy éppen lelke mélyére költözött-e, az már-már részletkérdés.

Kafka első ízben a kolozsvári színpadon, az „Amerika” című regény  Michal Docekal rendezésében. Gergely Zsuzsa összeállításában a rendező és a Karl Rossmann-t alakító Bodolai Balázs színművészt hallják.

Fotók: Biró István

Michal Docekal és Szabó G. László a sajtótájékoztatón

„Mi, a posztkommunista államok is szembesültünk a szabad ország, szabad társadalom fogalmával. Ez a konfrontáció nem volt feltétlenül pozitív előjelű vagy problémamentes, ahogyan arról valamikor álmodtunk.”

Amerika 8

„Minden élethelyzetről ez derül ki: az elején van egy találkozás, egy melegség, a megérkezésnek a lehetősége.  Aztán az egész fordul egyet, és akkor már nem a megérkezésről szól, hanem sokkal inkább egy olyan helyről, ahonnan menekülni kell, ahonnan elűzik az embert.  Kafkánál minden apróság súlyos eseménnyé válhat.”

A teljes műsor

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 december 26, 13:46

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kilenc végzős a színiről
Kontűr kedd, 2026 március 32026 március 3, 17:27

Kilenc végzős a színiről

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is,...

Kilenc végzős a színiről
Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron