Élő Kolozsvári Rádió

Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál a Diákházban

varom2 Kolozsváron  december 5.-én szervezik meg az immár hagyományossá vált Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivált.  A fesztivál a Béke téri Diákművelődési Házban zajlik, 16,00 órakor kezdődik. Az ünnepi rendezvény alkalmával az IKE jótékonysági akciót is indít, amely a szórványban élő gyerekek és fiatalok karácsonyát szeretné szebbé tenni. Az Ajándékozz örömet kezdeményezés lényege, hogy minél több ajándék-doboz gyűljön össze, ezeket önkéntesek oszthatnak szét a rászorulóknak. A dobozokba ruhaneműt, iskolai felszerelést, könyveket, nem romlandó édességet lehet tenni, olyasmit, ami feleslegessé válik, vagy amit gyerekeink már nem használnak. Az IKE több városban is létrehoz gyűjtési pontokat, oda várják a dobozokat, december 18.-ig. a következőkben az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referensével, Tussay Szilárddal beszélgetünk.

varom1A 15Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztiválon négy dicsőítő és ifjúsági zenekar lép fel, a régeni Sófár, a kolozsvári Kobak és KEL Zenecsoport, valamint a kárpátaljai Amaro Del. Lesz ünnepi vásár, remek hangulat és évről évre visszatérő emberek, ismerősök, barátok.

varom3A korosztály szerint becsomagolt dobozokat tehát Kolozsváron az IKE irodában, a Mócok útja 84. szám alá várják, de tájékozódni lehet a www.varomazurat.com oldalon is és a facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=1520833868235725&ref=ts&fref=ts. 

 

Riporter: Szuszámi Zsuzsa.

 

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2015 december 4, 15:23

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel