Élő Kolozsvári Rádió

Ponta gratulált Iohannisnak

Klaus Iohannis nyerte a a romániai államfőválasztást. Az előzetes felmérések Victor Ponta győzelmét vetítették előre. A választások kimenetelét valószínűleg a diaszpóra döntötte el. A székelyföldi megyékben az előző választásokhoz képest magasabb volt a részvétel, bár országos szinten így is sereghajtók. Magasan Iohannis nyert itt is.  Vasárnap késő este Ponta elismerte a vereségét Iohannisszal szemben.

„Kedves románok, ma hősök voltatok! A szavazás fenomenálisan zajlott. Óriási volt ma a jelenlét a szavazáson! Mindenkinek köszönöm, hogy elment megválasztani Románia elnökét. Egy nagyon különleges gondolat és tisztelet mindazok irányába, akik a diaszpórában szavaztak, azzal együtt, hogy nagyon sokhelyütt  hosszú órákat kellet várakozniuk, amíg szavazhattak. Különleges nap a mai, most, 25 évvel a forradalom után, az emberek azért hagyták el otthonaikat, hogy harcoljanak szavazati jogukért” – mondta urnazárás után Klaus Iohannis

„Felhívtam Iohannis urat és gratuláltam neki. A népnek mindig igaza van és én csak azt kívánom, hogy értsük meg, hogy egy demokratikus ország vagyunk, és úgy ahogy én elfogadom az eredményt, fogadják el azok is, akik tiltakozni akarnak, mert nincs miért tiltakozzanak.” – mondta Victor Ponta.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség érdemben nem nyilatkozott a fele-fele arányt mutató exit poll eredmények után, Kovács Péter főtitkár röviden megköszönte a magyar szavazóknak, hogy elmentek voksolni.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2014 november 17, 02:22 / actualizat: 2014 november 28, 15:30

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 232026 október 23, 10:13

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök

Luca Niculescu a péntek reggeli kormányülés elején bejelentette, hogy átfogó tervet dolgoznak ki az iskolai biztonság növelésére,...

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Hírek csütörtök, 2026 október 222026 október 22, 13:45

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában

A képviselőház múlt héten elfogadta azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő...

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Hírek szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:54

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél

A határon túli magyar közösségek támogatása nem járhat politikai elvárásokkal – hangsúlyozta Tarr Zoltán, a magyar társadalmi...

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 162026 október 16, 06:42

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek...

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 08:33

Kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban – jelentette be...

Kormányra lép a PSD
Hírek kedd, 2026 október 132026 október 13, 18:17

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát

A Nemzeti Liberális Párt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel,...

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát
Hírek hétfő, 2026 október 122026 október 12, 12:21

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a...

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök
Hírek hétfő, 2026 október 52026 október 5, 18:23

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kormányban. A szövetségi elnök ugyanakkor elképzelhetőnek...

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban