Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: Halljam, hogy beszélsz, megmondom ki vagy

A beszédtechnika tanulása, a formai elemek fejlesztésén túl növeli az állóképességet, a koncentrációt, az önkontrollt, a szuggesztivtást, az asszertivitást. A célirányos gyakorlatok alapjául szolgálnak a fáradtságmentes, jól érthető beszéd kialakításának. Az előbbieket Varga Gyöngyitől, a Magyar Rádió beszédtanárától tanultuk, aki nemrég szerkesztőségünkben tartott nekünk beszédtechnikai foglalkozásokat. Önismereti, kommunikációs és szervezetfejlesztő trénerként hasznos útmutatásokat adott arra nézve is, hogy hogyan kezeljük munkahelyi, de magánkapcsolatainkat is.

Varga Gyöngyi

Varga Gyöngyi

„Az ember az életéből leginkább az idejét és a figyelmét tudja adni a másik embernek” – vallja Varga Gyöngyi, aki trénerként több mint 15 éve foglalkozik személyiség-, szerep-, szervezet- és vezetésfejlesztéssel. Több évtizedes szerkesztő-riporteri tapasztalatait, többek között, a Magyar Rádiónál, illetve a Magyar Televíziónál szerezte. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, illetve a Pécsi Tudományegyetemen oktat.

„Hogyha valami zavar és nem érezzük magunkat komfortosan a bőrünkben, de úgy gondoljuk, hogy nincsen rá megoldás, akkor azt inkább nem szeretjük felismerni. Pedig ezekkel a dolgokkal valamit lehet kezdeni. Ha nincs „béke”, akkor elképesztő energia megy arra, hogy valahogyan egyáltalán kibírjam. Ebből szokott következni a kiégés. Mostanában, majdnem minden területen, elképesztő módon túlterheltek az emberek és nem tudják kifejezni azt, hogy ők valamit másképp tennének, másképp gondolkodnak. Minthogyha nem lennénk kíváncsiak egymásra. Érdektelenné válunk saját dolgainkkal kapcsolatban is. Ám a test „elintézi”, hogy a megoldatlan konfliktus majd valamilyen betegség formájában „ordibálni fog”. A feldolgozatlan élmények, a lelki traumák, a hosszú ideje vonszolt megoldatlan konfliktusok betegségekként jelennek meg. Ez nem véletlen.”

„Ami rajtam múlik, azt megteszem. Addig terjed a „határom”, ameddig tőlem függnek a dolgok. De ha azzal foglalkozom, amire nincsen ráhatásom, ha az életem perceit és az energiáimat meddő dolgokra fordítom, attól ki lehet égni. Így is lehet élni, lehet sodródni, „eltelik”, ahelyett, hogy olyan dolgokkal töltenénk meg a perceinket, amelyekre nekünk van ráhatásunk: a gondolatainkra, az érzéseinkre, a cselekedeteinkre” – vallja Varga Gyöngyi, s ez nemcsak itt, a jól szigetelt stúdiófalakon belül érvényes. A Függőágyban arról lesz szó, ami mindnyájunknak segíthet közösségben létezni.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: , 2014 november 14, 17:55 / actualizat: 2020 augusztus 5, 12:17

Sokféle történet, közös öröm – hétfőtől Kolozsvári Zsidó Napok
Műsorok péntek, 2026 október 302026 október 30, 11:40

Sokféle történet, közös öröm – hétfőtől Kolozsvári Zsidó Napok

A Kolozsvári Zsidó Napok idején lesz ragtime és klezmer, ismert művészek, sok humor és remek muzsika. Megismerheti a közönség a régi...

Sokféle történet, közös öröm – hétfőtől Kolozsvári Zsidó Napok
„Nagyon kell szeretni azt, amivel dolgozol”
Műsorok csütörtök, 2026 október 292026 október 29, 18:19

„Nagyon kell szeretni azt, amivel dolgozol”

Alaptag a kolozsvári rádiósok csapatában, dilemmázó, szakmai kérdésekben kétségekkel számoló, és folyton szintet lépő. Gergely Zsuzsa...

„Nagyon kell szeretni azt, amivel dolgozol”
Úton Portugáliában, a színes csempék és az óceán ölelésében
Műsorok csütörtök, 2026 október 292026 október 29, 15:46

Úton Portugáliában, a színes csempék és az óceán ölelésében

A Porta Salus szervezésében szeptember végén egy 52 tagú erdélyi zarándokcsoport járt az Ibériai-félszigeten. Balázs Attila...

Úton Portugáliában, a színes csempék és az óceán ölelésében
Honnan lesz pénz ahhoz, hogy elkerüljük az adóemeléseket?
Műsorok csütörtök, 2026 október 292026 október 29, 13:44

Honnan lesz pénz ahhoz, hogy elkerüljük az adóemeléseket?

Az RMDSZ semmiféle adóemelést nem támogat, mert a lakosság és a gazdaság már nem bír el újabb terheket – jelentette ki tegnap Kelemen...

Honnan lesz pénz ahhoz, hogy elkerüljük az adóemeléseket?
Műsorok csütörtök, 2026 október 292026 október 29, 13:12

Szilasi Alex Kolozsváron – a 19. századi zene találkozása a 21. századi ember érzéseivel

Szilasi Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjével és szentmisével emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira...

Szilasi Alex Kolozsváron – a 19. századi zene találkozása a 21. századi ember érzéseivel
Műsorok csütörtök, 2026 október 292026 október 29, 11:31

Kérdések és kalandok a mesterséges intelligencia társaságában

A Virtuális Bolyai Egyetem legutóbbi előadását dr. Horváth Réka, a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar oktatója tartotta...

Kérdések és kalandok a mesterséges intelligencia társaságában
Műsorok csütörtök, 2026 október 292026 október 29, 08:10

’56 Erdélyben – filmen három elítélt sorsa

A magyarországi ötvenhatos forradalom romániai eseményeiről többször hallhattak már a Kolozsvári Rádióban. Most egy újabb, másfajta...

’56 Erdélyben – filmen három elítélt sorsa
Műsorok szerda, 2026 október 282026 október 28, 17:23

Havi magazinná alakul az Üzenet református lap

Új formátumban jelenik meg januártól az Üzenet, az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos gyülekezeti lapja. Az újság 1990 márciusa...

Havi magazinná alakul az Üzenet református lap