Élő Kolozsvári Rádió

Opera: Seprűt ragadunk! (előzetes)

takaritasDe azért ne dühöngjenek, nem kötelező. A harmadik szeptemberi hétvége remek alkalom arra, hogy seprűt ragadjunk, és bekapcsoljuk a porszívót, vagyis rávegyük magunkat egy kis tisztogatásra, esetleg egy hamisítatlan őszi nagytakarításra, megszabaduljunk a lomoktól, a portól, és élvezzük a tisztább környezetet.
Vannak ugyan árnyalatnyi eltérések az időzítésben, ám, függetlenül attól, hogy a harmadik szeptemberi szombatra, vagy kötelezően szeptember 20-a esik a Takarítási Világnap, ma mindenképpen nagyobb kedvvel pucolgathatunk, hiszen ha arra gondolunk, hogy  világviszonylatban sokan sürgölődnek, akkor minden bizonnyal nagyobb kedvvel vágunk bele a tisztogatásba. Persze, az is megeshet, hogy már minden csillog-villog körülöttünk. Ez esetben nyugodtan lazíthatunk, és mondjuk egy kávé mellett kényelmesen figyelhetjük, hogyan sürgölődnek az operaszereplők.

 

Rossini_Hamupipoke

A szegény kis Hamupipőke például nemigen győzi a rengeteg munkát, amely rá hárul, míg nővérei kedvükre illegetik-billegetik magukat naphosszat a tükör előtt; a csinos Norina komoly munkára fogja a háznépet, férje rémületére, akit igencsak kétségbeejtenek a gyorsan szaporodó számlák, meg az, hogy házában a feje tetején áll minden; Mozart szobalányait,  Susannát vagy Despinát csöppet sem kell félteni, biztosra vehetjük, hogy feltalálják magukat, az úrhatnám szolgáló címszereplőjénél pedig nagyonis bejönnek a számítások: eredményesen férjül fogja gazdurát, úgyhogy egy életre leteheti a seprűt.

Sorsok az operaszínpadon. Vasárnaponként, 17. órától. Szerkeszti: Benkő Judit

Szerkesztő: benko, 2015 szeptember 20, 16:20

Etichete:
Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Érettségi, diák- és tanárszemmel
Műsorok hétfő, 2025 június 162025 június 16, 16:54

Érettségi, diák- és tanárszemmel

Ma véget ért az érettségi nyári időszaka. Anyanyelvből vizsgáztak utoljára a kisebbségi nyelven tanuló diákok. Kolozsváron egy...

Érettségi, diák- és tanárszemmel
Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó
Műsorok hétfő, 2025 június 162025 június 16, 13:42

Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó

Mihez kapcsolódjanak vagy mitől határolódjanak el a mai fiatalok? Milyen értékrend képviselheti őket? Slawomir Mrozek Tangó című...

Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó
A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával
Műsorok hétfő, 2025 június 162025 június 16, 11:57

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával

Pénteken, június 13-án kezdődött és vasárnapig tart Kolozsváron a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, amely kétszáznál is több...

A negyedik nap kezdetén – TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával
Műsorok hétfő, 2025 június 162025 június 16, 10:21

Ketyeg, de még elkerülhető a robbanás

Feszültségteljes patthelyzetek sorozata – így lehetne jellemezni a hazai kormányalakítási folyamatot. A pártok mindent megtesznek, hogy...

Ketyeg, de még elkerülhető a robbanás
Műsorok szombat, 2025 június 142025 június 14, 10:32

Mi történik Los Angelesben?

Országossá nőttek a zavargások az Amerikai Egyesült Államokban – írja az Euronews. Los Angelesen kívül két városban vezettek be...

Mi történik Los Angelesben?
Műsorok szombat, 2025 június 142025 június 14, 10:22

Másságért, de másként menetelnek

Június 28-ra tervezik a 30. Budapest Pride-ot, de még nem tudni hol és hogyan zajlik. A hatalom tiltásai miatt nem kizárt, hogy több lesz, mint...

Másságért, de másként menetelnek
Műsorok péntek, 2025 június 132025 június 13, 15:52

Lekapcsolták a nők fotóit tudtuk nélkül használó oldalt, de a trauma marad

Évekig működött egy online platform, amelyre nők ezreinek a fotóit töltötték fel és szexuális tartalomként kezelték, az áldozatok tudta...

Lekapcsolták a nők fotóit tudtuk nélkül használó oldalt, de a trauma marad