Élő Kolozsvári Rádió

„Fülbemászó” zenetér

Jóízű nevetések, vidám hangulat pozitívan határozhatja meg a hangszerekkel való barátkozás nemegyszer meglehetősen nehézkes folyamatát. Persze nem mindig és nem mindenhol van ez így, meg aztán a hangszertanulás célkitűzéseitől is függ, hogyan adagolandó a vidámság, az elsajátítandó anyagmennyiség és az annak megfelelő kötelező gyakorlás, amely természetszerűen sokkal inkább munkás, mintsem vidám.

Ez a személyre, egyéniségre, hangulatra szabott módszer az InstruMentor Egyesületben folyó tevékenységre jellemző.
Az itt tanuló kisebb-nagyobb iskolások nemrég, a Kolozsvári Magyar Napokon Fülbemászó félórában meggyőzték a hallgatóságot, hogy stresszes vizsgák nélkül is lehet eredményesen lehet barátkozni a hangszerekkel.

A hangulatos koncert valóban „fülünkbe mászott”, úgyhogy úgy döntöttünk: jó példa ragadós alapon a Zenetérben az InstruMentor Egyesület vidám csapatával együtt igyekszünk mi is fülbemászni. Ebben a tanárnénik közül Starmüller Éva és Kondrát Bea, továbbá az egyesület elnöke, Tóth Guttman Emese is segített nekünk.
Az pedig csak természetes, hogy a Zenetérben sem stresszeltünk senkit.

Fülbemászó, mert…

Fulbemaszo_felora_plakatvidám, hangulatos, felszabadult.

Az élénkzölden hivogató, hangulatos plakátnak, amelyen az InstruMentor egyesület Fülbemászó félórára csalogatta a hallgatóságot, eleve nemigen lehetett ellenállni.
A bő órányira „kerekedett” Fülbemászó félóra zsúfolásig megtöltötte a Farkas utcai Stars pincegalériát. Az InstruMentor Egyesület kisebb-nagyobb diákjai felszabadultan, érezhető örömmel és büszkeséggel játszották el darabjukat, a hallgatóság pedig meggyőződhetett arról, hogy valóban örömüket lelik a hangszertanulásban, mitöbb, együtt is szívesen énekelnek.
A legbeszédesebb szereplők segítségével a zeneterezőket is meggyőzzük, hogy az InstruMentornál alapjában véve
mindig ilyen vidám az élet.

 

 

 

Stresszmentes, mert…

mert hallatán úgy tűnik, még az idő is gyorsabban múlik? Hiszen igencsak csalókának bizonyulhat az idő, attól is függően, hogy mekkora a zenélő, illetve a zenehallgatási kedv.
A hangszerórák, ha nem nyomasztóak,  stresszesek, vagy unalmasak akár félórányi gyorsasággal is elrohannak. Ami pedig a Fülbemászó félórát illeti: természetesen jó előre sejteni lehetett, hogy legalább órányira bővül az előadás időtartama.

A Fülbemászó koncert után Stramüller Éva és Kondrát Bea tanárnénikkel beszélgettünk arról, hogyan lehet barátságosan, ugyanakkor eredményesen ismerkedni a hangszerekkel, arról, hogy hogyan is „mászik” be a zene stresszmentesen a fülekbe és persze, az ujjakba.

 

 

Hiánypótló, mert…

elsődlegesen a hangszer, és ezáltal a zene megszerettetését, távlatokban értő, szerető hallgatását célozza.

Kolozsváron, ahol két zeneiskola is működik, furcsának tűnhet, hogy öt éve, hiányt pótolandó jött létre az InstruMentor. Tóth Guttman Emese, az egyesület elnöke azonban tapasztalatból mondja: valós igény van a személyre szabott, stresszmentes hangszertanulásra is.

 

Persze, azért a hangszertanulás mégsem áll kizárólagosan vidámságból, nevetésből: aki színpadra merészkedik – márpedig az InstruMentor Egyesület fontosnak tartja a diákok szerepeltetését — annak meg is kell ezért dolgoznia, ez alól pedig az instrumentorosok sem kivételek.

 

A Péter és a farkas macskájától a Karib tenger kalózai-ig, olyan népszerű részletekig, mint Vivaldi Tavasz-és Ősz-zenéi sok minden megszólalt, persze, kicsikhez igazított átiratokban.

Ki ne ismerné a vidám dalocskát a rántott békát sütögető, a békacombot jóízűen ropogtató Virágékról?
Megeshet azonban, hogy négy hegedűn még nem hallották:

Zenetáborozások

Az egyesület életéhez szinte a kezdetektől hozzátartoznak a zenei táborok is, amely már igen népszerűek. Sok szép élmény közül csöppet sem könnyű kiválasztani a legszebbeket:

Nem csoda, hogy nem is elég már egy tábor.

A Zenetábor nem az egyedüli lehetőség, hogy az InstruMentor egyesület felmutassa eredményeit. Tóth Guttman Emesétől azt is megtudtuk, hogy nemrég a furulyások számára kezdeményeztek találkozót.

Stresszes vizsgák tehát nincsenek, de a szereplés kötelező: az Egyesület fontosnak tartja, hogy a közönség előtt zenélés izgalmas élményét is megismerjék az itt tanulók.

Érdemes, mert…

más iskolások is érdekesnek találhatják ezt a barátságos hangszertanulást. Ez esetben pár jó tanács esetleg jól foghat számukra.

Főként a stresszmentesen vidám hangulatra kerültek eddig a hangsúlyok. Tóth Guttman Emesét azonban arra is megkértük, konkrét számadatok segítségével is mutassa be az egyesületet.

 

Az InstruMentor Egyesület bemutatásában a Fülbemászó Félóra beszédesebb kedvű szereplői segítettek:

 

This slideshow requires JavaScript.

A Fülbemászó Félóra szereplői:

Hatházi Tamás, Tamás Zsófia, Kiss Dalma, Péter Anna (zongora)

Báthory Antónia, Báthory Brigitta, Kiss Janka, Macalik Rebeka (hegedű)

Tóth Csenge Hanga, Kiss Jolán (fuvola)

Cinkó Flauto együttes (furulya)

és a 2015-ös zenetábor résztvevői

 

A Fülbemászó Félóra felkészítő tanárai:

Fekete Miklós,

Kondrát Bea,

Fodor Lilla,

Macalik Abigél,

Pusztai Enikő,

Starmüller Éva,

Tóth Guttman Emese

 

Engedte, hogy a bő félóra a  fülébe másszon és szerkesztette: Benkő Judit

 

Szerkesztő: benko, 2015 szeptember 11, 22:18

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 10:51

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki

Félmillió halottól sem rendül meg Putyin bizakodása a győzelemben. Az orosz gazdaság is egyre nehezebben bírja a háborús ritmust, az...

Putyin makacs, de tábornokai hazudnak neki
Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Műsorok kedd, 2026 június 92026 június 9, 08:52

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán

Tordán hétfő óta működik a biciklikölcsönző rendszer. A biciklik használata ingyenes, azonban a rendszer igénybevételéhez 15 lej...

Biciklikölcsönző rendszer indult Tordán
Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:46

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban

A nyugatbarát Polgári Szerződés párt nyerte a vasárnapi választásokat Örményországban. „Az első eredmények alapján úgy tűnik,...

Orosz nyomás közepette a nyugatbarát jelenlegi kormánypárt nyert Örményországban
Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:18

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök megkezdte a hivatalos tárgyalásokat a parlamenti pártok képviselőivel az új kormány megalakításáról....

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 15:58

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben

XIV. Leó pápa hétfőn történelmi jelentőségű beszédet mondott a spanyol parlamentben, első pápaként szólva a törvényhozás tagjaihoz....

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 11:38

„Erőnk a lelkesedés” – Nagyenyeden és Bukarestben is

Nagyenyed korábbi alpolgármesterét nevezték ki az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) elnökének. Lőrincz Helga eddig...

„Erőnk a lelkesedés” – Nagyenyeden és Bukarestben is
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:32

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel

Idén harmadik alkalommal került sor Kolozsváron a Nőtörténeti Műhelykonferencia munkálataira. Ennek elsődleges célja az erdélyi...

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Műsorok hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:20

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ

Második alkalommal hirdetett tankönyvszerzői képzést tanárok számára az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A program célja korszerű...

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ