Élő Kolozsvári Rádió

Mérföldkő a Régizene fesztivál életében

„Hivatalosan” július 9-12 között, gyakorlatilag azonban egy teljes héten át régizenétől „visszhangzott” Csíkszereda. A 35. Régizene fesztivál kínálatban 16 (illetve a Barokk Fesztiválzenekar bukaresti vendégszereplésével együtt 17) hangverseny szerepelt, továbbá utcazenék, diákhangversenyek, örömzene, tudományos előadás, könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a fesztivál 35 éves múltjáról.

Nemzetközi és barátságos a fesztivál --mondotta Ferencz Angéla

Nemzetközi és barátságos a fesztivál –mondotta Ferencz Angéla

 

A gazdag és sokrétű programban tehát mindenki találhatott kedvére valót. A jobbnál jobb (és maratoni!) koncertekkel teli rendezvény tehát teljes mértékben igazolta azt a nemzetközi minősítést, amellyel nemrég tüntette ki a csíkszeredai fesztivált az Európai Fesztivál Szövetség. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója szerint a nemzetközi minősítés mérföldkő a fesztivál életében: megerősítés, amely a hallgatóságban is erőteljesen tudatosította a rendezvény értékét.

 

 

Összefoglalónk első részében Zenetérben főképpen a fesztivál egy különleges helyszínére, az Északnyugati Bástyaterem koncertjeire, ezekre a bensőséges, a szervezőket idézve „halk ” zenékre figyeltünk, amelyek minden esetben zsúfolásig megtöltötték a termet, s talán a legnyilvánvalóbban éreztették meg a fesztivál „barátságos” alaphangulatát, amelyben a személyes kapcsolatok is mindenkor fontos szerepet játszottak.

 

 

Aki böngészőkedvében lesz, az júl. 15-én (szerdán) keresheti a műsor internetes változatát a www.kolozsvariradio.ro-n és a Facebookon is.

This slideshow requires JavaScript.

 

Szerkesztette: Benkő Judit
Fotók: Ádám Gyula

Szerkesztő: benko, 2015 július 13, 21:26 / actualizat: 2015 augusztus 26, 16:35

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 16:51

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák

Élesen bírálta az egészségügyi képzés hiányosságait a Iasi-i Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója. A diplomaosztó ünnepségen...

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 14:15

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál

Letenni a mindennapi szerepeket, kizökkenni a rutinból, nemet mondani a rohanásnak, jelen lenni, kapcsolódni, embereknek a szemébe nézni,...

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 13:37

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak

A nagyváradi Pride ismételt betiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az ARK Oradea Egyesület. A szervezők által...

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:14

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron

A kamarazene évszázadokon átívelő remekművei Az Egyházzene Kolozsvár Egyesület KlausenMusik nyári hangversenysorozatának július 10-i...

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten