Címlap » Műsorok » Hangoló » Interjú az unokával, avagy hogyan készült az Interjú a nagymamámmal

Interjú az unokával, avagy hogyan készült az Interjú a nagymamámmal

középen a nagymama

Az archív felvételekről hiányzik a mező illata, az elmosódott régi fotókon nem lüktet át a mulatság, a régi újságcikkekből nem derül ki, hogy milyen keserű volt a gyógyszer, amit az orvos annak idején felírt. Ezer táncház sem hozza vissza azt a régi figurát, amit a vőlegény táncolt a templom előtt, száz éves gramofonfelvételek sem őrzik a szomszédasszony pletykáját. Lehetetlen a múltat megélt jelenként megmutatni, gondolhatjuk, amíg el nem olvassuk rádiós kollégánk, Bódizs Edith interjúját, amelyet a nagymamájával készített a kilencvenes évek végén. Az Interjú a nagymamámmal-t olvasva elhisszük, hogy mi is végig éltük a huszadik századot Somlyóújlakon.

Bódizs Edith interjú-előszava szerint: „Nagymamám, Nagy Zsuzsánna, 1911. január 16-án látta meg a napvilágot Somlyóújlakon. (Szinte teljesen magyarlakta kistelepülés, mondhatni istenhátamögötti, ha leszámítjuk, hogy Árpád-kori temploma van.) Szülőfaluját csak nagyritkán hagyta el, bevallása szerint, ha Kínában született volna, akkor is „eljött volna errefelé”. Jó interjúalany volt, mesélni azt tudott, és szeretett is. Sok mindent rám hagyott a régiekről. Mikor régi időkről, gyerekkoráról mesélt, mindig kipirult, felderült az arca. Úgy tartotta: neki volt a legszebb „fiatal ílete”. 2000-ben hunyt el, 89 évesen. A jegyzeteim pedig most kerültek elő.”

Edith a kilencvenes évek végén „vette fel a nagymamáját”. Volt amit leírt, volt amit kazettára rögzített. Több mint tizenöt év után kerültek elő a felvételek és a jegyzetek. A Somlyóújlak történetét, népszokásait már megírták mások, ezért Edith úgy akarta tálalni, a nagymamájával készült interjú által bemutatott falutörténetet, hogy a városi embereknek is mondjon valamit, élvezhető és humoros is legyen. Ne úgy olvassák, hogy „na lássuk, hogy mi volt régen”.

részlet az interjúból

Az Interjú a nagymamámmal az eredeti szerkesztett változata. Edith péntekenként úgy ült le dolgozni, mintha műsort szerkesztene. Elképzelte, hogy milyen vonalon viszi a beszélgetést, néha utólag ékelte be a kérdéseket. Olyan rész is van, ahol betoldott részleteket. Nem csalt, hanem, például az egyik részben, ahol a nagymama arról mesélt, hogy a barátnője lesoványodott, azt már ő toldta oda, hogy: „béesett az orcája”. Az interjú újabb és újabb részeit péntek esténként osztotta meg a Facebookon. Itt és a Kolozsvári Rádió blogján lett népszerű a sorozat.

Edith a nagymamáról:

„A nagymamám inkább gyerekes volt. Szerintem azért is tudott annyi mindent megélni és józan ésszel elviselni. Nagyapám beleroppant, ő hetven évesen meghalt. A nagyanyám pedig – azt mondja a barátom, aki biztatott, hogy írjam meg, hogy a nők mindent kibírnak. Valószínű, hogy nem csak azért bírta ki, mert nő és a nők erősebbek, azt mondják, hanem azért mert mindig megőrizte ezt a gyerekességét. Ő mindig arra emlékezett, hogy neki milyen szép fiatal élete volt. A Csehov Három nővérében elvágyakoznak Moszkvába. Ő soha nem vágyakozott el sehova, neki úgy tűnt, hogy Somlyóújlak a világ közepe, ott a legszebb az élet. Ő nem ment volna el a világért sem, sehova. Mikor nagyapám katona volt Bukarestben és írta, hogy gyere, mert itt a patikában neked is adnak munkát, akkor visszaírt, hogy gyere csak haza, mi lesz a sok földdel. Ő ott élt és neki az volt szép és ő meg volt győződve, hogy neki volt a legszebb élete.”

A somlyóújlakiak is követték a történetet az interneten. „Na de írjad, mert várják” – mondta Edithnek az édesanyja telefonon, a „bótba” is beszéltek róla. Edith egyre inkább úgy érezte, hogy a nagymama élményei mellett a falu is bele kell kerüljön a történetbe. Idősebb emberek csak azért regisztráltak a közösségi oldalon, hogy olvashassák az interjút, mások a gyermekek-unokák révén jutottak hozzá. Természetesen, hozzászóltak: „Erzsike néni vagyok, Zolikának az anyukája, s üzenem, hogy írjad!” Sokan szerették volna, hogy többet írjon egy-egy témáról. Túl rövidnek érezték, sajnálták, hogy már vége. Megígérte, hogy valamilyen formában lesz folytatás, mert most, hogy vége neki is „nehéz a sóhajtása” – idézi a nagymamát.