Címlap » Műsorok » Kontűr » Donát 160: IFESZT a Hargita lábánál

Donát 160: IFESZT a Hargita lábánál

Ha kultúráról beszélünk, egyre többször jön szóba Csíkszereda és az ott szervezett események. A Csíki Székely Múzeum nagy tárlataira egész Erdély és Magyarország zarándokol. A régizene és a jazz kedvelői is bejelölték a térképen a várost. Két éve a TIFFszeredának köszönhetően a filmrajongók is szívesen utaznak a városba, a Lurkó Fesztivál pedig a színházat szerető gyerekeknek kínál csemegét.

Az Interetnikai Színházi Fesztivált két évente szervezik meg, más-más helyszíneken. Ilyenkor a romániai magyar, német és zsidó színházak mutatkoznak be valamelyik város közönsége előtt. A hetedik kiadás házigazdája a Csíki Játékszín volt, így ezúttal a csíkszeredaiak láthattak naponta két, esetleg három produkciót.

Nagy görög tragédiáktól, mint az „Oidipusz” vagy az „Antigoné” kortárs lengyel vagy német drámákig, Shakespeare átdolgozásig, vagy éppen az egyik legkedveltebb magyar színpadi szerző, Molnár Ferenc „Liliom”-jáig sok alapanyag kortárs feldolgozásával találkozhattunk. Sőt, a közönségtalálkozóknak köszönhetően közelebbről is megismerhettünk társulatokat, próbafolyamatokat, színházi nyelveket.

A kolozsvári „Csipké”-ről napokig beszéltek a csíkiak. A marosvásárhelyi „Az ördög próbáján” a lehető legfurcsább és legváltozatosabb hangokat adták ki nevetés címen. Harsányi Attilának, az aradi Kamara Színház vendégművészének energiájától szinte hátrahőköltek, a temesvári „Gardénia” négy folyton részeg vagy keserű nőszereplőjének emléke elől pedig a fesztiválkocsmába menekültek, leöblíteni az élményt. Az előadások hosszú órákig vagy napokig kísértették a nézőket és ennek így is kell lennie.

fotó: Tofán Koós Imola

Folyton próbáltam megfejteni, miért érzem annyira otthonosan magam egy lótás-futásról szóló rendezvényen, persze attól eltekintve, hogy Csíkszereda szülővárosom, és tudom, hol kell bevenni a fontos kanyarokat. Minden nagyon olajozottan működött, a házigazdák, a Csíki Játékszín tagjai pedig annyira nyugodtan és mosolygósan járkáltak közöttünk, hogy hajlamosak voltunk azt hinni, ezúttal a társulatok, a díszletek, a szállás és még az elszámolás felelősségét is levette a vállukról valamilyen csodalény, akit ők látnak, mi azonban nem. Elsőként Parászka Miklóst, a Csíki Játékszín igazgatóját faggattuk.

Parászka Miklós (fotó: Bakk-Dávid Tímea)

Muszáj volt Budaházi Attila dramaturgnak is elmondanom, hogy szívesen láttam volna a Csíki Játékszín egyik friss előadását is az Interetnikai Fesztiválon. Döntésüket ő így indokolja.

Ahogyan Parászka Miklós igazgató fogalmazott, a fesztiválszervező csapat agytrösztje Budaházi Attila dramaturg. Minden szál nála futott össze. A négy nap alatt, míg jelen voltam a fesztiválon, nem alakult ki gubanc, nem sírtak-ríttak a vendégek, nem gyúlt ki a színház, és nem maradt távol a közönség. A Lurkó Fesztivál egyfajta edzést jelentett a fesztiválszervezőknek, ezért tűnt úgy, hogy minden gördülékenyen megy? Budaházi Attila.

Budaházi Attila

A következőkben újra Parászka Miklóst, a Csíki Játékszín igazgatóját faggatjuk közönségről, a színház társadalmi szerepéről.

A hatból négy napot töltöttem Csíkszeredában. Mai napig fájlalom, hogy nem láttam Mátray László szemüveges őrültjét, azt, hogy Radu Afrim rendező miként castingoltatja „Az ördög próbájá”-ban a csak részben fiktív szereplőket, és hogy a „Liliom” romantikájának nagyváradi ízei sem jutottak el hozzám. Akár a „Sokat akar a szarka…” mondással is zárhatnám a beszámolót, inkább azonban ismét kalapot emelek a fesztivál szervezői előtt.