Élő Kolozsvári Rádió

Denevérekről gyermekeknek

denevér_karkötő

A Romániai Denevérvédő Egyesület ökológiai nevelési programja keretében Bihar, Kolozs, Szatmár, Szilágy, Maros és Hargita megyében, harminc településen tartott ismeretterjesztő tevékenységet az iskolákban, olyan helyeken, ahol jelentős denevérpopuláció él. Az akció célja az volt, hogy az éjszakai életet folytató emlősök védelmére ösztönözzék a kicsiket, illetve, hogy eloszlassák a velük kapcsolatos tévhiteket. A foglalkozásokon gyakorlati, kézműves tevékenységekre is sor került, a gyermekek denevérmintás karkötőket, játékokat, dísztárgyakat készítettek, megtanulták, hogy mi a teendő, ha a kis emlős a lakásba téved. (Bárdos Mária)

Romániai Denevérvédők Egyesülete, környezeti nevelésért felelő munkatárs, Kiss Gréta tanár

 

Szerkesztő: bardosmaria, 2015 június 18, 14:23 / actualizat: 2015 augusztus 26, 16:37

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel
Hangoló kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:12

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel

Egészében uniós forrásból épül az a napelempark, amely Kolozsvár közvilágításának több mint a felét fedezi majd. Részben helyi...

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel
EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus
Hangoló hétfő, 2026 június 12026 június 1, 10:26

EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus

Havonta vehetnek részt csapatépítőn, illetve szakmai képzéseken mindazok, akik jelentkeznek önkéntesnek Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok...

EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus
Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével
Hangoló péntek, 2026 május 292026 május 29, 17:11

Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével

Szent István-napi folkmisével, erdélyi népzenével tisztelegnek Kolozsváron Kallós Zoltán emléke előtt május 30-án, szombaton 15...

Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével
Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik
Hangoló péntek, 2026 május 292026 május 29, 12:10

Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik

Az, hogy valaki mostanában fiatalon podcastingba kezd, már nem kivételes az erdélyi magyarok körében. Ilyenre vállalkozott két fiatalember,...

Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik
Hangoló szerda, 2026 május 272026 május 27, 13:40

Családokkal, barátokkal: XIX. Családi hétvége

Hazai és nemzetközi hírű előadók egyaránt színpadra léptek a hétvégén Szatmárnémetiben XIX. a Családi hétvége programjában. Volt...

Családokkal, barátokkal: XIX. Családi hétvége
Hangoló szerda, 2026 május 272026 május 27, 13:21

Lassítás analóg képekkel

Egyre gyakrabban megtörténik, hogy a fényképészet szerelmesei visszanyúlnak az analóg gépekhez, és az azzal készült fotókat beszkennelik,...

Lassítás analóg képekkel
Hangoló péntek, 2026 május 222026 május 22, 17:24

Bemutatkozások terepe – startol a FRAME fesztivál

A színházi és filmes képzésben részt vevő diákok és oktatóik mutatkoznak be május 22-e és 31-e között a FRAME fesztiválon. A...

Bemutatkozások terepe – startol a FRAME fesztivál
Hangoló péntek, 2026 május 222026 május 22, 14:34

Könyvajánló gyermeknapra, ballagásra

Több mint 10 500 gyermek- és ifjúsági kötet szerepel jelenleg az Idea Könyvtér online katalógusának kínálatában, köztük a népszerű...

Könyvajánló gyermeknapra, ballagásra