Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: „Visszhangzott” a Kolozsvári Rádió

Visszhang_korus_eloadasCésar Franck zenéjétől „visszhangzott” vasárnap délután a Kolozsvári Rádió. A szó szoros értelmében, hiszen az énekkari hangverseny főszereplője a Visszhang kórus volt. Nem túlságosan nagy létszámú, de nagyon lelkes hallgatóság dacolt a hőséggel és a strandolás ellenében is César Franckot, a Visszhang kórust és a Kolozsvári Rádiót választotta.

Stúdiótér és előadói élmény

Előző adásainkban szóltunk már arról, hogy, igazi zenei „csemegékkel” érkezett a Visszhang, két olyan César Franck művel, amelyeket nagyon ritkán lehet meghallgatni és felvétel sem készült belőlük túlságosan sok.

Dextera Domini és Jézus utolsó hét szava a kereszten – e ritkaságok kolozsvári történetéhez most már az is hozzátartozik, hogy a Visszhang kórus gyors egymásutánban kétszer, két különböző kísérettel, eltérő akusztikai térben is megszólaltatta a műveket. A rádiós koncert legfontosabb pozitívumai közé tartozott, hogy a Visszhang kórusnak és a szólistáknak sikerült úgy beénekelniük a  a rádió koncerttermét, hogy az igazi élményt jelentett a fellépőknek és a hallgatóságnak egyaránt. A Piarista templom kórusbarát akusztikája után nem könnyű a stúdiótérben is megélni a „jó érzéssel-éneklés” élményét.

„Kemény dió az akusztikai tér itt a rádióban, de sikerrel beilleszkedett a kórus” – értékelte a teljesítményt Molnár Botond karnagy.

„Otthon érezte magát a rádióban” – mondotta Alida Barbu. A koncert szopránszólistája mindkét hangzó térben feltalálta magát, eltérő módon, különböző okokból.


„Szenttől a prostituáltig – operai és oratorikus zenék között

Visszhang_koncert_Alida_BarbuA koncert szólistái operaénekesként is sikeresek, így tehát az oratorikus műfaj és az operaszínpad vonzása is szóba került. Alida Barbu szerint az operában a jelmezek, díszletek olyan izgalmas világot alakítanak, amelyben
a szenttől a prostituáltig számtalan személyiség megjelenítésére adódik  lehetőség. Az oratorikus műfajban pedig  közvetlenül Istennek énekelhetnek, és ezt jó megtenni, hálából azért, hogy annyi mindent elnéz nekünk.

 

„A zene a kottán kívül kezdődik…” – mondja Sándor Csaba. A Kolozsvári Magyar Opera fiatal művésze olyan különleges érzékenységű világot fedezett fel az oratorikus művekben, amelyek megszólaltatását a továbbiakban is fontosnak tartja.

Visszhang_koncert_Sandor_Csaba_szolista


Kapcsolatok

A Visszhang kórusnak tehát fiatal, ám már a zenés színpadon is sikeres énekművészeket sikerült megnyernie a César Franck művek előadására, akik a diákkórussal való együttműködésről is meséltek László Tibornak.

Sándor Csaba például aprólékosan „nyaggatja” a karnagyot:


Alida Barbu
: Csodálja a karnagy kitűnő szervezőkészségét, de főképpen azt a nyugodt harmóniát amely a munkát jellemzi, s amely mostanában nagyon ritka.


Molnár Botond
karnagy érezhető örömmel nyugtázhatta, hogy a helyes úton jár.

Igazi zenei csemegéket hallgatunk tehát a Visszhang kórus előadásában, Molnár Botond vezényletével. A karnagy tulajdonképpen kutató, a Fizika kar kutatási asszisztense a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Talán ezért szeret zenében is izgalmas újdonságokat, ritkán megszólaló műveket felkutatni. Ritkaságok iránti nyitottságának köszönhetjük, hogy vasárnap délután ezt a két nagyon ritkán megszólaló művet meghallgathattuk.

A Visszhang kórus különben rádiós szálakkal is kötődik a Kolozsvári Rádióhoz – figyelmeztetett köszöntőjében Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese.

 

A Visszhang koncert műsora:

Dextera Domini
Jézus utolsó hét szava a kereszten

Szólisták: Alida Barbu
Nagy Szilvia Klára
Ioan Alexandru Mocian
Sándor Csaba
Zongorázott: Lokodi Lehel
Vezényelt: Molnár Botond

A koncertközvetítés stábja:
Bogdan Vişan
Ciprian Lungu
Szabó István Zsolt (Kolozsvári TV)
Cristina Rusu (adás)
Orbán Zsolt (web)

Szerkesztette: Benkő Judit
Riporter: László Tibor
Fényképezte: Robert Puteanu

Szerkesztő: benko, 2015 június 17, 22:22 / actualizat: 2015 június 19, 10:49

Etichete:
„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:24

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”

Pion István szerint A Búbánat-völgyön át című kötet „egy felnövéstörténet, amelyet talán azért érdemes elolvasni, mert kiderül...

„Érzésvilágom tükörképe, felmutatása irodalmi eszközökkel”
A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket
Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 14:25

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron

Megnyílt Kolozsvár új hulladékgyűjtő központja. ahol ingyen leadhatók a nagyméretű és különleges hulladékok Azokat a hulladékokat le...

Ide lehet mostantól vinni a nagy hulladékokat Kolozsváron
Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok kedd, 2026 július 212026 július 21, 12:58

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében

A Gyergyószentmiklóson alapított formáció életében 2026 eleje a teljes megújulás jegyében telt. A pop-rock csapat tíz év sikeres...

Tovább kreatívan, lendülettel – új energiák és líraiság a No Sugar életében
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 18:01

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert

Bár kitűnő játékosok és kitűnő teljesítményeket nyújtottak, a vébégyőztes spanyol csapat esetében nem egy játékos köré...

Focimérleg – az egyéniségek vébéjén a legjobb csapat nyert
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 14:24

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a közegészségügyi rendszerben. A megmozduláshoz országszerte több mint 400...

A figyelmeztető sztrájk után az általánosra készül az egészségügy
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Műsorok hétfő, 2026 július 202026 július 20, 12:58

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért

Az önismeretet, a tudatos életmódot, a testi-lelki egészséget és a közösségi élményeket állítja a középpontba az Everness Erdély...

Everness Erdély – fesztivál a testi-lelki egészségért