Élő Kolozsvári Rádió

Donát 160: Tüzes, juhos, bankkölcsönös versenyfilmek – TIFF 2015

Gyozelem mozi_TIFF2

Kolozsvári Győzelem mozi

A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál egyelőre megválaszolatlan kérdése: Miért a versenyfilmekre tódul a tömeg, hiszen köztudott, hogy nem ott kell keresni a legjobb, a legszebb, a legőrültebb, a legidegesítőbb, a legsokkolóbb filmet? Válasz még nem született, tény, hogy pár éve 20-25 perccel vetítés előtt véget ér a helyfoglaló háború. Aki később esne be a moziba, az frusztráltan távozhat.

 

A 14.TIFF versenymezőnye határozottan jó volt, egy-két kivételtől eltekintve megérte figyelemmel kísérni ezt a kategóriát is. Összeállításunkban elsősorban a díjazottakról hallanak, de néhány elismerés nélkül maradt produkciót is emlegetünk. Most azonban az idei Versenyprogrammal kapcsolatos különlegességeket sorakoztatjuk fel:

Gyozelem_mozi_TIFF

Közönségtalálkozó vetítés után

 

-Első ízben történt meg, hogy nem csak a színészek, de a juhok alakítását is szerettük volna megtapsolni  („Kosok” című izlandi film)

-Az idős vs.fiatal színészek mérkőzésen idén a 60 fölötti, nagy tapasztalattal bíró művészek győztek („Kosok”, „Radiator”)

-Annyi bugyuta, anyámasszonykatonája férfit láttunk, hogy a német filmnél már azzal is beértük volna, hogy volt min legeltetni a szemünk („A királyok feladják”)

 

Aperitiff

14.TIFF műsorfüzete

 

-Megkönnyebbültünk, hogy Romániában nem hat évente választunk elnököt, és hogy az itteni politikai témájú filmekben azért néha szokott sütni a nap (ellenpélda a mexikói „Hatéves terv”)

-Van egy jó hírünk: Bulgáriában még mindig rosszabb, mint itt! (A lecke)

-Végül van egy rossz hírünk: sok helyen jobb, mint itt! (ezt nem a versenyfilmekből tudtuk meg)  De ha TIFF van, akkor itt is jó.

 

 

 

Komolyra fordítva a szót, hallgassák meg, mit kínált a 14.TIFF Versenyprogramja.

Gergely Zsuzsa összeállítása

 

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 június 12, 10:00 / actualizat: 2015 június 12, 13:02

11. Filmgalopp – dokumentumfilmek hogyan és miről?
Kontűr hétfő, 2025 október 202025 október 20, 11:42

11. Filmgalopp – dokumentumfilmek hogyan és miről?

Pozitív kép sikeres romákról, egy hajdani közszereplő frappáns, korba ágyazott portréja, kis- és nagybetűs pillanatai egy napnak, egy alig...

11. Filmgalopp – dokumentumfilmek hogyan és miről?
Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
Kontűr kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:05

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt

Miről mesél Bodor Ádám író, és miért lesz jelen Marék Veronika író, grafikus? Miért jó beülni egy rövidfilmre? Milyen dokumentumfilmek...

Filmek, animált torta kíséretében – 25 éves a Filmtettfeszt
A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Kontűr kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 15:39

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?

Az Erdélyi Magyar Film Egyesület munkatársai a Hargita megyei Betfalván, a Küküllő túlsó partján élő, elszigetelt roma közösségről...

A vízen túl is van élet – csak nem látjuk?
Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Kontűr péntek, 2025 szeptember 122025 szeptember 12, 13:19

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk

Az Amerikai Egyesült Államokban az egyik leggyakrabban játszott darabot, A mi kis városunkat a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Jesca...

Örülni az apróságoknak – A mi kis városunk
Kontűr szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 12:37

Itt tartunk – Egy százalék indián

Haton ülnek egy nappaliban, barátjuk temetése után. Ez nem egy szokásos tor, inkább kapcsolataik, önmaguk kegyetlen, máskor kínos elemzése....

Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr kedd, 2025 augusztus 52025 augusztus 5, 15:19

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés

Miklós Ádám dokumentumfilmje két szerfüggő fiatal felépülésének első másfél évét mutatja be, amelyben terápiás módszerként a...

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Kontűr kedd, 2025 július 222025 július 22, 15:24

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító volt idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik díszvendége, a közönség...

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
Kontűr szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete

120 éve született József Attila költő. André Ferenc kezdetben ódapályázatra írt versei végül kötetté gyarapodtak, a Százhúsz...

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete