Élő Kolozsvári Rádió

Ukrajna: az Európa-pártiak elsöprő győzelme

A miniszterelnök és az államfő tömbje fej fej mellett az ukrán parlamenti választásokon – összességében az Európa-pártiak elsöprő győzelméről lehet beszélni.

A központi választási bizottság honlapján hétfő hajnalban közzétett, a szavazatok 15 százalékának feldolgozása alapján összesített részeredményeket szerint az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front a voksok 21,7 százalékát szerezte meg, míg az államfő nevével fémjelzett Petro Porosenko Blokkja egy hajszálnyira maradt le mögötte a szavazatok 21,69 százalékával.

Elemzők szerint Porosenko Blokkja és a miniszterelnök vezette Népi Front együtt megszerezte a listás helyek több mint felét. Az új ukrán parlamentben 225 képviselői helyet töltenek majd be az ötszázalékos küszöböt átlépő pártok listáin induló jelöltek. A többi mandátumot az egyéni választási körzetek győztesei kapják. Számuk azonban 225 helyett most várhatóan csak 198 lesz, mivel az Oroszország által elcsatolt Krímben és a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben, a szakadárok ellenőrzése alatti településeken nem tudták megtartani a választásukat.

mti

Szerkesztő: , 2014 október 27, 15:54

Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban
Hírek szerda, 2026 január 212026 január 21, 17:10

Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban

Nem fog erőt alkalmazni, viszont azonnal tárgyalásokat akar kezdeni Grönland megszerzéséért – jelentette ki Donald Trump Davosban. A...

Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban
Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 15:48

Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit

Egy Bákó megyei férfit hivatalosan arról értesítette a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, hogy elhunyt, és emiatt...

Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit
Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 13:57

Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban

A Strasbourgban tüntető romániai gazdák az EU-Mercosur megállapodás mezőgazdasági fejezetének újratárgyalását kérik. A romániai...

Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban
Román állampolgárok is könnyebben megsérültek a spanyolországi vonatbalesetben
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 09:47

Román állampolgárok is könnyebben megsérültek a spanyolországi vonatbalesetben

Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a vasárnap esti spanyolországi vasúti baleset következtében – erősítette...

Román állampolgárok is könnyebben megsérültek a spanyolországi vonatbalesetben
Hírek hétfő, 2026 január 192026 január 19, 09:39

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését

Az Egyesült Államok megerősített biztonsága nem lehetséges anélkül, hogy Grönlandot ne tudja a saját részének – jelentette ki Scott...

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:01

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben

A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más hátrányos...

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 08:13

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások...

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban
Hírek szerda, 2026 január 142026 január 14, 14:02

Lemondott Bánffyhunyad polgármestere

Lemondott tisztségéről Bánffyhunyad polgármestere. Mircea Moroșan négy egymást követő mandátumot át vezette a várost, jelenleg az...

Lemondott Bánffyhunyad polgármestere