Élő Kolozsvári Rádió

A korrupt kormányfő mondjon le

victor_pontaVictor Ponta miniszterelnök lemondását kérte június 5. Klaus Iohannis.
Az államfő a korrupcióval gyanúsított Victor Pontaval folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón elmondta: „lehetetlen helyzet” állt elő azáltal, hogy bűnvádi eljárás indult a kormányfő ellen.
A miniszterelnök Facebookon reagált Klaus Iohannis felszólítására. Azt írta, hogy tiszteli az államfő álláspontját, de mivel a parlament nevezte ki tisztségébe, csak a parlament tudja leváltani – olvasható Victor Ponta közösségi oldalán. Bejegyzésében a kormányfő a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek és elfogadhatalannak nevezte, hogy a korrupcióellenes ügyészség „a parlament, a kormány és az állampolgárok fölött álljon”.
iohannisA pártelnök-miniszterelnököt a Szociáldemokrata Párt is védelmébe vette.
Gabriela Firea szóvivő gyanúsnak nevezte, hogy a miniszterelnök ellen éppen az ellenzéki bizalmatlansági indítvány benyújtásának napján indult bűnvádi eljárás. „Victor Pontanak semmi oka nincs lemondani. Elvégre nem az ügyészség kormányoz!” – mondta a szóvivő.
A korrupcióellenes ügyészség ma bűnvádi eljárást kezdeményezett Victor Ponta miniszterelnök ellen, akit többrendbeli okirathamisítással, pénzmosással, továbbá adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak. Ma a kormányfőt ki is hallgatták.

Szerkesztő: maksay, 2015 június 5, 16:31

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt