Élő Kolozsvári Rádió

A Napsugár nem alkuszik – Zenetérben Zsigmond Emese főszerkesztő

Zsigmond_Emese_ZeneterbenA Napsugár főszerkesztője, Zsigmond Emese volt a vendégem a június 4-i, csütörtöki  Zenetérben. A gyerekirodalmi lapok (közel)múltjáról, jelenéről beszélgettünk, továbbá  a szerkesztőségbe érkező levelekről, a lapok internetes változatáról és a Napsugár nyári rendezvényeiről. Emesét arra is megkértem, rajzoljon “villámportrét” önmagáról.

Többek közt elhangzott,  hogy a Napsugár és a Szivárvány példányszáma még mindig a legmagasabb a romániai magyar sajtóban, sőt a folyóiratok mezőnyében összmagyar viszonylatban is a listavezetők közt van.  Mindezt úgy sikerült elérni, hogy közben egyik kiadvány sem vált magazinná, a színvonalat nem áldozták fel az eladhatóság oltárán. A műsorban a nívós – sárkányos, kisherceges, játékos  –  zenét  a 100 Folk Celsius, Koncz Zsuzsa, a Hobo Blues Band és a Republic “biztosította”.

A lejátszóra kattintva az élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg. A teljes – vágatlan – műsort a június 15-i Éjszakai váltásban ismételjük meg,  2 óra 2 perctől. (Mihály István)

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2015 június 5, 11:02 / actualizat: 2015 június 5, 12:43

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 15:44

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül

A Partiumban urán-, arany-, kobalt- és nikkelkészleteket talált egy kanadai bányászati vállalat. A kitermelés megkezdéséhez azonban még...

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül
Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 14:48

Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása

Megszüntetné a kormány a földgáz árplafonját április elsejétől, de szükséges egy átmeneti időszak, amelyben szabályoznák a gázárát...

Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása
Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 13:21

Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?

„A közösségi hálózatokhoz való hozzáférést ugyanúgy tiltani kellene a kiskorúak számára, mint a dohány- és alkoholos...

Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?
Makacs emlékezetpolitikai játszma
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 12:41

Makacs emlékezetpolitikai játszma

„Itt 1848-ban elesett vitézek hamvai nyugszanak” – ezzel a címmel publikálta újabb kötetét Benkő Levente, aki az egyik...

Makacs emlékezetpolitikai játszma
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 11:59

Textil-újrahasznosítás: nem egészen zökkenőmentes

A textilhulladék külön gyűjtése 2025-től kötelező, Romániában, az utcákon pedig sorra jelentek meg a ruhagyűjtő konténerek. A rendszer...

Textil-újrahasznosítás: nem egészen zökkenőmentes
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Műsorok szerda, 2026 február 42026 február 4, 15:40

Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője

„24 év után jó szívvel adtam át a stafétát az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának élén. A döntés nem hirtelen született....

Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője
Műsorok szerda, 2026 február 42026 február 4, 12:28

Szakmailag helyes, de haszna csak idővel érik be

Több jel is utal arra, hogy kilábalófélben vagyunk a költségvetési válságból. A január 28-án közzétett hivatalos adatok a deficit...

Szakmailag helyes, de haszna csak idővel érik be