Élő Kolozsvári Rádió

Létrejön a Magyar Koalíció?

WEB EMNPÚj, héttagú vezetősége van az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének – jelentették be mai sajtótájékoztatójukon. A párt nyitni szándékszik a civil szféra felé, közelebb akar kerülni a lakosokhoz azáltal, hogy a közeljövőben felmérik a magyarok igényeit – mondta Fancsali Ernő frissen megválasztott elnök. Az EMNP a jövő évi helyhatósági választásokra úgynevezett Magyar Koalíciót akar alkotni.

Június 4-én, a Trianon napján, az összetartozás napján célszerű beszélni a magyar pártok közötti együttműködésről. Mi szeretnénk, hogyha 2016-ra sikerülne egy Magyar Koalíciót alkotni az önkormányzati választásokra, sikerülne egy hárompárti megegyezést létrehozni. Csak közösen tudjuk biztosítani a magyarság képviseletét. Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke is ezzel a kéréssel fordult az RMDSz-hez és az MPP-hez.

 

Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári szervezetének elnöke. Riporter Deák Gyöngyi.

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 június 4, 15:06

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában
Műsorok csütörtök, 2025 augusztus 212025 augusztus 21, 10:12

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában

„Ha egy letisztultabb megközelítésben szólal meg a magyar nóta, akkor talán az is meg fogja hallgatni, aki egyébként nem tenné” –...

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában
Dereng a béke horizontja – halovány távlatok
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:18

Dereng a béke horizontja – halovány távlatok

A „csúcsra járatott” diplomácia nem jelent mindig infódús terepet. Alaszka és Washington után továbbra is több a kétely meg a...

Dereng a béke horizontja – halovány távlatok
Még egyszer a kettes pillérről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:16

Még egyszer a kettes pillérről

Tétovázik a kormány az úgynevezett kettes nyugdíjpillér kifizetését szabályozó törvény miatt. A kabinet módosít eredeti tervén, és...

Még egyszer a kettes pillérről
Kötetek egy kevéssé ismert életműről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 19:13

Kötetek egy kevéssé ismert életműről

Aranka György hagyatékának szentelt kettős könyvbemutatóra került sor a 16. Kolozsvári Magyar-Napok keretében az EME székházában. Kerti...

Kötetek egy kevéssé ismert életműről
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 11:08

Képzőművészet és fotóművészet találkozója Kolozsvár jegyében

KolozsvArt. Kolozsvári szobrok és műemlékek címmel nyitottak kiállítást a Sapientia EMTE főtéri épületében, a volt Melody szállóban. A...

Képzőművészet és fotóművészet találkozója Kolozsvár jegyében
Műsorok szerda, 2025 augusztus 202025 augusztus 20, 11:03

Kántor Lajos-emlékszoba nyílt a Mikes utcában

A névadó szellemiségének ébren tartása a célja a Kántor Lajos-emlékszobának, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok keretében a héten avattak...

Kántor Lajos-emlékszoba nyílt a Mikes utcában
Műsorok kedd, 2025 augusztus 192025 augusztus 19, 15:37

Már a napelemparkok jelentik a harmadik legnagyobb energiaforrást

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz-és a széntüzelésű erőművekét – írta az economica.net az Országos...

Már a napelemparkok jelentik a harmadik legnagyobb energiaforrást
Műsorok kedd, 2025 augusztus 192025 augusztus 19, 12:45

Szilágysági tehetségkutató: nem verseny

Első alkalommal hirdeti meg az RMDSZ Szilágy megyei szervezete a Szilágysági Ifjú Tehetségek Gáláját, 25 évnél fiatalabbaknak. A...

Szilágysági tehetségkutató: nem verseny