„Izland EU-s csatlakozása egy nemzedékre lezárt téma”
Izland csatlakozási népszavazásának a hátteréről Winkler Gyula EP-képviselővel beszélgettünk.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 31, 14:36
Izlandon népszavazással utasították el az Európai Uniós csatlakozásról szóló tárgyalásoknak az újrakezdését. A polgárok 52,8%-a nemmel szavazott.
A csatlakozási tárgyalások már 2009-ben megkezdődtek, akkor a 2008-as válság és az izlandi bankrendszer összeomlása volt a fő ösztönző. A tárgyalások jól haladtak, amikor 2013-ban egy euroszkeptikus kormány került hatalomra, és felfüggesztette azokat. Akkor és most is a halászati jogok jelentik a legnagyobb akadályt, hiszen Izland exportjának 40%-át teszik ki, és sok „nem” szavazó attól tart, hogy az EU közös halászati politikája miatt elveszítenék ellenőrzésüket a jövedelmező halászterületeik felett.
Izland EU-s csatlakozása egy nemzedékre lezárt téma, mivel egyik kormányzó párt sem rendelkezik kellő politikai háttérrel a csatlakozás kérdésének újratárgyalására – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak Winkler Gyula EP-képviselő Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnökre hivatkozva. Hozzátette: ennek ellenére nincs feszültség a két fél között és a továbbiakban is az együttműködés erősítésén dolgoznak. Ugyanakkor kiemelte, hogy Izland gazdag és jóléti állam, így a csatlakozása politikai tőkét jelentett volna az Uniónak, bizonyítva, hogy továbbra is kívánatos a részeként működni.
Riporter: Orbán Szabolcs