Emlékkönyvekre emlékezve

Az emlékkönyv még a huszadik század végén is divat volt, de sok száz évvel korábbra nyúlik vissza a szokás. Erről is szó volt a Kolozsvári Magyar Napokon.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 20, 08:00

Tudomány, hit és virtus tanúbizonyságai (Egyetemjáró diákok emlékkönyvei a 16–18. századból) címmel rendeztek előadással egybekötött bemutatót a 17. Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy Miklós Operastúdió termében. A meghívott előadó Földesi Ferenc filológus, az OSZK Kézirattára vezetője volt.

Iskoláslányok körében még a 20. század végén is divatban volt emlékkönyvet nyitni, amibe barátnők, osztálytársak egy-egy rajz kíséretében néhány kedves sort jegyeztek be. Sem a tulajdonosok, sem a bejegyzők nem tudták, hogy több évszázados hagyomány folytatói. Az emlékkönyv (Stammbuch vagy album amicorum címmel) a 16. század második felében jelenik meg és artikulálódik néhány évtized alatt önálló műfajként, egyrészt mint a barátság-kultusz irodalmi lenyomata, másrészt mint tanúbizonyság az európai protestáns egyetemeken tanuló diákok tudományos felkészültségéről, biblikus hitéről, kegyességéről és felekezeti hűségéről.

Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában őrzött nagyszámú album segítségével ismerhettük meg a műfaj fejlődését, és pillanthattunk be a nyugat-európai egyetemeken tanuló Hungarus diákok életébe. Az eseményt követően kértük mikrofon elé az előadót, Földesi Ferencet.

Riporter: László Tibor