Élő Kolozsvári Rádió

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Pásztor Sándor igazgató szerint a hegyekben a le rosszabb a helyzet, ott a folyóvizek fele kiapadt a hónapok óta tartó aszály miatt.

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Foto: A Sebes-Körös még szemetes is, július 31-én tartottak takarító akciót. Forrás: Körösök Vízügyi Igazgatósága/Facebook

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 4, 17:42

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor Sándor szerint – a vele készült, keddi interjú pillanatáig – mintegy 27 településre kellett kiterjeszteni a vízkorlátozást és naponta 3-5 helységgel bővül a szám.

Csütörtökön a megye összes polgármesterének a részvételével fognak tanácskozni a hatékonyabb vízfelhasználásról. A szabályozás alatt lévő települések zömében éjszaka szünetel a vízszolgáltatás, míg egyes helységekben csak reggel és este van vezetékes víz. Pásztor Sándor igazgató az Ebihoreanul.ro hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy idén nyáron először az ipari fogyasztók korlátozására is szükség volt. A nagyváradi távhőszolgálat és egy útépítő céget is felszólítottak, hogy csökkentse a vízfogyasztást. Azonban a rádiónknak nyilatkozva elmondta, hogy az eredmény minimális, mivel a spórlással egyidőben a vízhozam is csökken.

A Körösök vízgyűjtő medencéjében a napokban negatív rekordokat döntött a folyók vízhozama. A legkritikusabb helyzet a Fekete-Körösön van, ahol a vízhozam az ilyenkor megszokottnak a tíz százalékát sem éri el. A Sebes-Körös Nagyváradnál 18 százaléka annak, ami az év ezen időszakában megszokott, míg a Berettyó medrében a szokásos vízhozam 18 százalékát mérték a hatóságok.

Pásztor Sándor igazgató szerint a hegyekben ennél is rosszabb a helyzet, ott a folyóvizek fele kiapadt a hónapok óta tartó aszály miatt.

Riporter: Orbán Szabolcs

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 15:38

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?

Jövő évtől esedékes lehet a nyugdíjak kiigazítása és emelése. 7 százalékos emelésről beszél a kormány, amit két részletben...

Lesz-e jövőre nyugdíjemelés?
Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 14:50

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra

Romániában nemcsak a kikapcsolódás, hanem sokak számára az alapvető szükségletek biztosítása is komoly anyagi nehézséget jelent –...

Az alapvető szükségletekre is alig futja, nemhogy kultúrára és utazásra
Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban
Napirend kedd, 2026 október 272026 október 27, 13:41

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban

Az idei Com’ON School Kolozsvár programban 15 kolozsvári iskola több mint 2700 diákja vesz részt. Az idei kiadás 106 hatodik és hetedik...

Iskoláik számára dolgoznak ki projekteket a tanulók a Com’ON School-ban
Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 16:02

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült

Rekordrészvétel mellett, az egyetemisták győznek elnevezésű tömörülés szerezte a legtöbb szavazatot a szerbiai előrehozott parlamenti...

Elsöprő győzelmet aratott az Egyetemista Lista Szerbiában, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyengült
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:50

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltási kampánya Konstanca és Tulcea megyében, egy nappal korábban, mint eredetileg tervezték,...

Elkezdődött a juhok és kecskék sürgősségi oltása
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 13:29

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája

Az immunterápia újabban nagyon megnövelte a rákbetegek túlélési esélyét. Ezeknek köszönhetően a daganatos betegség már most olyan...

Hamarosan forgalomba kerülhet a világ első rákvakcinája
Napirend hétfő, 2026 október 262026 október 26, 12:08

Alig találnak munkát a romániai fiatalok

A romániai fiatalok számára komoly kihívást jelent az álláskeresés Nemcsak az iskolában nincsenek felkészítve arra a területre, ahol...

Alig találnak munkát a romániai fiatalok
Napirend péntek, 2026 október 232026 október 23, 14:54

Képességfelmérő vizsga: apróbb módosítások az idei tanévtől

Az oktatási minisztérium új szabályokat vezetett be a nyolcadik osztályos kompetenciavizsgákkal kapcsolatban, a végzősök már ezek szerint...

Képességfelmérő vizsga: apróbb módosítások az idei tanévtől