Élő Kolozsvári Rádió

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőben

Áldozatok nincsenek, a környéket 1 km-es körzetben kiürítik.

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőben
Foto: Radio Constanta

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 június 5, 11:43

Tengeri drón robbant fel ma délelőtt a konstancai kikötőben, nincsenek áldozatok – közölte a védelmi minisztérium. A környéket már azelőtt biztosították, hogy a drón magától felrobbant volna.

A drón olyan típusú, amelyet az ukrajnai háborúban használnak, nem tartozik a román hadsereg felszereléséhez, és nem szerepelt az elmúlt időszakban szervezett hadgyakorlatokban – idézte a tárca közleményét a Digi24.

Helyszíni beszámolók szerint a robbanást a város számos negyedében lehetett hallani. A kikötőt jelenleg kiürítik és lezárják.
Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője elmondta, a kikötőben már hajnalban tudtak arról, hogy tengeri drón lehet a közelben, ezért biztosították, később kiürítették a környéket. A drón végül 10:29-kor robbant fel, a jelenlegi információk szerint nincsenek áldozatok.

Mivel nem zárható ki, hogy más drónok is vannak, Konstanca és Tulcea lakossága RO-Alert üzenetet kapott arról, hogy 1 km-es közetben kerülje el a konstancai kikötőt – mondta Arafat. Hangsúlyozta: pánikra nincs ok, az intézkedések megelőző jellegűek. A vizsgálatok még tartanak.

Nicusor Dan államfő jelenleg az EU-Nyugat-Balkán Montenegróban szervezett csúcstalálkozójára tart, a repülő fedélzetén értesítették a helyzetről.

FRISSÍTÉS:
A hatóságok és biztonsági szervek gyorsan intézkedtek a konstancai incidens kapcsán – írta közösségi oldalán Nicusor Dan. Az államfő Montenegróba tart az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra, a repülőn értesítették arról, hogy a konstancai kikötőben egy tengeri drón robbant fel.

Ez a második jelentős biztonsági incidens a héten azután, hogy Vama Veche és 2 Mai között is találtak egy tengeri aknát, illetve ide sorolható a galaci drónbecsapódás is – írta bejegyzésében Nicusor Dan. Az államelnök hangsúlyozta: az ilyen súlyos helyzetek egyenes következményei Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának.

hírszerk. 

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Térjenek be Misztótfalura!
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Hírek hétfő, 2026 július 62026 július 6, 15:49

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője és képviselőházi frakcióvezetője szerint a pártok közötti párbeszéd az egyetlen megoldás a teljes...

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
Hírek szerda, 2026 július 12026 július 1, 08:53

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott a...

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:53

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát

A Kolozs Megyei Tanács jóváhagyta a kolozsvári Farkas utca 7. szám alatti Teleki-palota felújítási projektjének műszaki és gazdasági...

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:19

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak tegnap Tulcea megyében – tájékoztatott a védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint...

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében