Élő Kolozsvári Rádió

Több város önkormányzata spórol az árammal

Ahol lehet.

Több város önkormányzata spórol az árammal

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 augusztus 6, 09:38

Nagyváradon és Nagyszebenben a közvilágításon spórolnak. A Sebes-Körös-parti városban augusztusban rendszerint este 9 órakor kapcsolják fel és reggel 6 órakor kapcsolják ki, most viszont egy órával később kapcsolják fel, ami számításaik szerint naponta mintegy több mint 3 MWh-ás megtakarítást jelent. Takarékosságot kértek a vállalatoktól is, ugyanakkor a helyi erőmű kedden bekapcsolta az egyik turbináját, hogy délután 6 óra és éjjel 2 óra között áramot termeljen az országos hálózatnak.

Nagyszebenben naplemente után fél órával kapcsolják fel a közvilágítást, reggelente pedig napfelkelte előtt fél órával kapcsolják ki. A város azon részein, ahol a rendszer lehetővé teszi, általánosságban véve a felére csökkentik a fényerősséget, este 11 óra és hajnali 5 óra között pedig 40 százalékra csökkentik.

Besztercén nem tudnak a közvilágításon spórolni, mivel a hálózat nem teszi lehetővé a fényerősség távkezelését, lekapcsolni pedig nem szeretnék a lakók biztonságáért.

Szatmárnémetiben is úgy döntöttek, hogy a LED-es és távvezérléssel ellátott közvilágítás átmenetileg éjféltől reggelig csökkentett üzemmódban, legfeljebb 40 százalékos teljesítménnyel működik. Az elektromos buszok töltését pedig este 11 óra utánra halasztották.

Etichete:
Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 232026 október 23, 10:13

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök

Luca Niculescu a péntek reggeli kormányülés elején bejelentette, hogy átfogó tervet dolgoznak ki az iskolai biztonság növelésére,...

Az iskolai biztonság növelését ígéri a miniszterelnök
Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Hírek csütörtök, 2026 október 222026 október 22, 13:45

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában

A képviselőház múlt héten elfogadta azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő...

Joguk van a nőknek a kísérő jelenlétéhez a szülőszobában
Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Hírek szombat, 2026 október 172026 október 17, 09:54

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél

A határon túli magyar közösségek támogatása nem járhat politikai elvárásokkal – hangsúlyozta Tarr Zoltán, a magyar társadalmi...

Tarr Zoltán Kolozsváron: nem a határon túli magyar közösségek támogatásának megszüntetése a cél
Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek péntek, 2026 október 162026 október 16, 06:42

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtök este benyújtotta a parlamentnek 17 tagú kormányának névsorát. A miniszterjelöltek...

Benyújtotta a kormányprogramot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök
Hírek csütörtök, 2026 október 152026 október 15, 08:33

Kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt országos politikai tanácsa jóváhagyta, hogy az alakulat részt vegyen a Niculescu-kormányban – jelentette be...

Kormányra lép a PSD
Hírek kedd, 2026 október 132026 október 13, 18:17

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát

A Nemzeti Liberális Párt fontolgatja, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel,...

A PNL és az RMDSZ is támogatná Luca Niculescu kormányát
Hírek hétfő, 2026 október 122026 október 12, 12:21

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a...

Politikai megállapodást javasol a kijelölt miniszterelnök
Hírek hétfő, 2026 október 52026 október 5, 18:23

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kormányban. A szövetségi elnök ugyanakkor elképzelhetőnek...

Kelemen Hunor: az RMDSZ „szinte biztosan” nem vesz részt a következő kormányban