Miért érdemes negyedi iskolába íratni a gyerekeket?
Számos előnye van a lakótelepi iskoláknak, ugyanakkor nem kell "versenyeztetni" őket a belvárosiakkal - derül ki összeállításunkból.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 10, 11:19
Május 6-ig lehet beíratni a gyerekeket előkészítő osztályba. Valamennyi általunk megkeresett kolozsvári negyedi, lakótelepi tanintézmény képviselője azt mondta: a szülők hajlamosak a városközponti iskolákba íratni gyereküket.
Ezt megerősítette a kolozsvári Nicolae Titulescu iskola tornatanára, Kiss Melinda is, aki írásban válaszolt megkeresésünkre. Szülőként ő úgy véli: érdemes átgondolni a városnegyedi iskola előnyeit is: a gyerekeknek nem kell hosszú utakat megtenniük, nem fáradnak el már reggel, és több idejük marad játszani, pihenni, vagy akár önállóan közlekedni. Rámutatott a közeli tanintézmény választásának a szociális hatására is: hogy a gyerekek ugyanabból a közösségből kerülnek egy osztályba, ami erősíti a barátságokat és a közösségi élményt. Ezt további megkérdezettek is megerősítették.
Török Zita tanító pedig azt hangsúlyozta: nem érdemes versenytársként tekinteni a központi és a lakótelepi iskolákra, mert valójában kiegészítik egymást.
A körzeti iskolák képviselőit kérdezte a témáról Orbán Szabolcs.