Élő Kolozsvári Rádió

Csökkent a súlyos közúti balesetek száma, de még mindig van mit javítani

Az elmúlt években a legsúlyosabb balesetek fő okai változatlanul a gyalogosok szabálytalanságai, a gyorshajtás, a kerékpárosok szabályszegései és az elsőbbségadás elmulasztása.

Csökkent a súlyos közúti balesetek száma, de még mindig van mit javítani

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 6, 09:11

Romániában 60 százalékkal csökkent a súlyos közúti balesetek száma 2019-hez képest, a halálos áldozatok száma pedig 30 százalékkal mérséklődött – jelentette ki Eduard Mirițescu, a Román Rendőrség helyette-vezetője.

A helyzet azért annyira mégsem fényes. Európai összehasonlításban Románia továbbra is az élmezőnyben van a közúti halálozások arányát tekintve: 2019-ben 96 haláleset jutott egymillió lakosra, 2024-ben viszont már 78, miközben az uniós átlag 51-ről 44-re csökkent.

Az országos közlekedésbiztonsági stratégia szerint Romániának 2030-ig a felére kell csökkentenie a közlekedési balesetek halálos áldozatainak és súlyos sérültjeinek számát a 2019-es szinthez képest. Az adatok szerint a súlyos balesetek száma már most a célul kitűzött szint alá esett vissza.

Az elmúlt években a legsúlyosabb balesetek fő okai változatlanul a gyalogosok szabálytalanságai, a gyorshajtás, a kerékpárosok szabályszegései és az elsőbbségadás elmulasztása.

A statisztikai adatok javulásáról a képviselőház szállításügyi bizottságának tagja, Gál Károly parlamenti képviselő nyilatkozott rádiónknak.

Riporter: Birtalan Albert

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket