Élő Kolozsvári Rádió

Magyar találkozások a téli olimpián

A Milano-Cortinában rendezett téli olimpiáról két marosvásárhelyi kollégánk, Kádár Zoltán és Szép Zoltán is tudósít.

Magyar találkozások a téli olimpián
Foto: Szőcs Emőke fotóját Halmégyi Zsolt /sportfotopress készítette

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 február 12, 09:34

Marosvásárhelyi kollégáink Antholz-Anterselvában, a sílövészet egyik fellegvárában találkoztak egy nagyon régi ismerőssel. Szőcs Emőke biatlonban és sífutásban Magyarországot képviselte a 2014-es szocsi-i és a 2018-as pyeongchang-i olimpián, ezt követően a Magyar Síszövetség északi szakágának vezetője lett, majd tavaly beválasztották a Nemzetközi Sílövőszövetség technikai bizottságába.

Pyeongchang és Peking után a csíkszeredai Imre Emil Milánóban is a korcsolyázók szervízembereként van jele, de míg az elmúlt két olimpián a magyar rövidpályás gyorskorcsolyacsapatot segítette, ezúttal a magyar színeket képviselő nagypályás korcsolyázó Kim Min Szeok, illetve a kazah short-track-esek mellett szerepel.

A síugrásból és sífutásból álló északi összetett verseny dobogósai az érmeket Fürjes Balázstól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjától vehették át. A díjkiosztó után Kádár Zoltán néhány kérdést is feltehetett Fürjes Balázsnak.

Etichete:
Mire a legbüszkébb Gergely Balázs a 17. Kolozsvári Magyar Napok előtt?
Műsorok szerda, 2026 augusztus 122026 augusztus 12, 13:22

Mire a legbüszkébb Gergely Balázs a 17. Kolozsvári Magyar Napok előtt?

Több mint 600 programmal várja látogatóit az idei Kolozsvári Magyar Napok. A rendezvénysorozat a szervezők szerint nemcsak a vendégek...

Mire a legbüszkébb Gergely Balázs a 17. Kolozsvári Magyar Napok előtt?
Székely István
Műsorok kedd, 2026 augusztus 112026 augusztus 11, 14:41

Már-már művészi zűr meg zavar

Nincs sok látnivaló, vagyis alig jelent meg új elem, amióta a honi politikai válságot a Tetőteraszon legutóbb Cseke Péterrel elemeztük. A...

Már-már művészi zűr meg zavar
„Nehéz, de izgalmas, érdekes idők”
Műsorok kedd, 2026 augusztus 112026 augusztus 11, 12:04

„Nehéz, de izgalmas, érdekes idők”

Négy hónapra a magyarországi választásoktól leltároztunk a Tetőteraszon. Horn Gábor rendszerváltásról beszél, de konklúzióiban...

„Nehéz, de izgalmas, érdekes idők”
Kolozs megyei tűzoltóként a francia erdőtüzeknél
Műsorok kedd, 2026 augusztus 112026 augusztus 11, 10:08

Kolozs megyei tűzoltóként a francia erdőtüzeknél

Az idei nyáron Nyugat- és Dél-Európát komoly erdőtüzek sújtották, az aszály és a hőhullámok következtében. Az Európai Polgári...

Kolozs megyei tűzoltóként a francia erdőtüzeknél
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 17:33

Elmozdulhat a holtpontról a kolozsvári színház felújítása?

Új finanszírozási lehetőséggel próbálják kimozdítani a holtpontról a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera...

Elmozdulhat a holtpontról a kolozsvári színház felújítása?
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 17:16

Nem is olyan ritka a mentősök elleni agresszió

TikTokon terjedő álhír miatt támadtak meg egy mentőautót Kolozs megyében. Récekeresztúr községbe tegnap este riasztották a mentőket egy...

Nem is olyan ritka a mentősök elleni agresszió
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 15:42

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron a Gyufagyár utcában, az Írisz negyedben. A korszerű épületet az önkormányzat működteti, és...

Új bölcsőde és óvoda nyílik Kolozsváron
Műsorok hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 13:26

Arany meg ezüst hangok húrokon és sípokon

Sófalvi Emese (hegedű) és Miklós Noémi (orgona) működtek közre a Farkas utcai református templom szerda esténként jelentkező nyári...

Arany meg ezüst hangok húrokon és sípokon