Élő Kolozsvári Rádió

Egyszerűsítenék a gázártámogatásokat

Nagy-Bege Zoltán szakértővel a támogatási rendszer mellett arról is beszélgettünk, hogy mi várható március 31. után.

Egyszerűsítenék a gázártámogatásokat

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 január 12, 07:24

A gázárplafon kivezetésének módozatairól tárgyal a szolgáltatókkal az energiaügyi miniszter, hogy március 31-e után se emelkedjenek hirtelen a lakossági gázszámlák. A miniszter szerint a jelenlegi előrejelzések alapján nem számítanak gázáremelkedésre a határidő lejárta után, mivel elegendő a belföldi termelés, és már most is vannak olyan ajánlatok, amelyek a jogszabályban rögzített maximális ár alatt mozognak.

Nagy-Bege Zoltán energiaszakértő rádiónknak adott interjúban elmondta, hogy erre nem lát nagy valószínűséget. Felhívta a figyelmet arra is, hogy április elsejétől attól függően számíthatnak a fogyasztók drágulásra, hogy melyik szolgáltatóval van szerződésük.

A hátrányos helyzetű fogyasztóknak járó havi 50 lejes támogatást automatikusan levonnák a gázszámlából, a támogatás összege így automatikusan megjelenne a számlájukon kedvezményként. Ezzel megszűnne a jelenlegi, adminisztrációval és utánajárással járó rendszer – erről tárgyalt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter az áramszolgáltatókkal és -elosztókkal. A miniszter elmondta, hogy a mostani támogatási forma március 31-ig érvényes, ezután válhatna működőképessé az új megoldás.

A kidolgozás alatt lévő automatikus rendszerről, valamint a jelenleg érvényben levő támogatási rendszer hatékonyságáról kérdeztük Nagy-Bege Zoltán energiaszakértőt.

Riporter: Biró Gergő

Etichete:
Kolozsvár, 1989. december 22., 12:07
Napirend vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:51

Kolozsvár, 1989. december 22., 12:07

Az idei karácsony a romániai forradalom 36. évfordulója. December 22-én reggel hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték...

Kolozsvár, 1989. december 22., 12:07
Mégis lesz minimálbér-emelés jövőre
Napirend csütörtök, 2025 december 182025 december 18, 17:36

Mégis lesz minimálbér-emelés jövőre

Július elsejétől 4325 lejre növelik a minimálbért – erről állapodott meg tegnapi ülésén a kormánykoalíció. A kormánypártok közös...

Mégis lesz minimálbér-emelés jövőre
Hasznos lenne-e az elévülés megszüntetése?
Napirend csütörtök, 2025 december 182025 december 18, 09:42

Hasznos lenne-e az elévülés megszüntetése?

Az országos felháborodást keltett, a Recorder oknyomozó portál által készített Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című...

Hasznos lenne-e az elévülés megszüntetése?
Kolozsvár: kezelik a leprával fertőzött személyeket, nincs közegészségügyi kockázat
Napirend szerda, 2025 december 172025 december 17, 09:42

Kolozsvár: kezelik a leprával fertőzött személyeket, nincs közegészségügyi kockázat

A leprával fertőzött kolozsvári vendégmunkások kezelése elkezdődött, további fertőzötteket nem azonosítottak, továbbá nem áll fenn a...

Kolozsvár: kezelik a leprával fertőzött személyeket, nincs közegészségügyi kockázat
Napirend kedd, 2025 december 162025 december 16, 08:40

Micsoda tulajdonképpen a „szuperinfluenza”?

Nehéz influenzaszezonra számíthatunk – figyelmeztetnek a járványtani szakértők. A statiszták szerint december első hetében kétszer...

Micsoda tulajdonképpen a „szuperinfluenza”?
Napirend péntek, 2025 december 122025 december 12, 20:53

Országszerte folytatódnak a tüntetések

Több százan vonultak utcára csütörtök este is Bukarestben, Kolozsváron és Iași-ban, a Recorder dokumentumfilmjének hatására, amely a...

Országszerte folytatódnak a tüntetések
Napirend péntek, 2025 december 122025 december 12, 15:28

Ismét utcára vonultak a diákok

Tüntettek a diákok az ország valamennyi egyetemi városában csütörtök este. Megmozdulások zajlottak a tanügyi megszorítások ellen...

Ismét utcára vonultak a diákok
Napirend csütörtök, 2025 december 112025 december 11, 17:31

Óriásit szólt a „Túszul ejtett igazságszolgáltatás”

Országos szinten hatalmas port kavart a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje, amely a romániai igazságügyi rendszer visszaéléseit...

Óriásit szólt a „Túszul ejtett igazságszolgáltatás”