Élő Kolozsvári Rádió

Megtörtént a csoda: a Kolozsvári Rádiónál is járt a Mikulás!

A Mikulás megérzi, hogy a gyereknek mire van szüksége, és azt hozza el neki – többek között ez is kiderült a Mikulással és krampuszaival való találkozásunk alkalmával.

Megtörtént a csoda: a Kolozsvári Rádiónál is járt a Mikulás!
2025 december 6, 11:08

Énekszóval és jó féle izgalommal vártuk őkelmét, a nagyszakállút december 6-án reggel, és láss csodát: egyszercsak betoppant a Donát úti stúdióba. A várakozás izgalmában Farkas Csillával és nővérével, Eszterrel, valamint a gyermek Ágoston Császár Istvánnal, Gryllus Vilmossal és Csiki Tímea nagyenyedi-csombordi óvónőnővel osztoztak kollégáink, Ferencz Zsolt és Orbán Szabolcs.

Sikerült megtudniuk például azt is, hogy a Mikulás sok mindent lát és hall, és azt is megérzi, hogy a gyerekeknek mire van szükségük, azt pedig általában el is hozza nekik.

Imák és aukciók: mindkettő kell a templomépítéshez
Hangoló szerda, 2025 november 262025 november 26, 13:35

Imák és aukciók: mindkettő kell a templomépítéshez

Gyülekezet és ezzel egyidőben templom épül a Kolozsvárhoz közeli Apahidán. Hogy melyik munkával készülnek el hamarabb, nem tudhatjuk. Most...

Imák és aukciók: mindkettő kell a templomépítéshez
Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!
Hangoló kedd, 2025 november 252025 november 25, 13:46

Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!

Romániában tíz éve működik az az ingyenesen hívható segélyvonal, amelyen az erőszak áldozatai segítséget kérhetnek – az utóbbi...

Nem lehetlen kilépni a bántalmazó kapcsolatból: van segítség!
Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze
Hangoló hétfő, 2025 november 242025 november 24, 12:59

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze

Minden, ami egyetem, magyarul, egy helyen! – élményalapú pályaorientációs körút erdélyi középiskolásoknak. Ezzel a jelmondattal...

Segítség a választásban: Erdélyi Egyetemi Börze
Napirenden az újabb béketerv
Hangoló péntek, 2025 november 212025 november 21, 15:19

Napirenden az újabb béketerv

Volodimir Zelenszkij hajlandó tárgyalni az Amerikai Egyesült Államok béketervéről, ezt közölte csütörtökön a Telegramon az ukrán...

Napirenden az újabb béketerv
Hangoló csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hangoló hétfő, 2025 november 172025 november 17, 09:32

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést

Magyarország válogatottjának nem sikerült kiharcolnia a jövőre esedékes világbajnokság pótselejtezőjébe való bejutást a telt házas...

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Hangoló szombat, 2025 november 152025 november 15, 11:21

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai

Október harmadik hétvégéjén a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán jártunk, ahol a helyi református templomért, a Dési Református...

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Hangoló szerda, 2025 november 122025 november 12, 12:19

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott

A pókháló feltárásának híre azután kelt szárnyra, hogy megjelent a tanulmány a Subterranean Biology elnevezésű folyóiratban. A hatalmas...

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott