Élő Kolozsvári Rádió

Mi újság Algyógyon? – egyesület lesz a Hunyad megye, én így szeretlek

Sikeresen zárult a szezon Algyógyon: több mint 1700 vendég szállt meg idén a Hunyad megyei szórványtelepülés ifjúsági központjában. Aknai Szilárdot a Hunyad megye, én így szeretlek projekt tervezett jövőjéről is kérdeztük.

Mi újság Algyógyon? – egyesület lesz a Hunyad megye, én így szeretlek
2025 december 1, 10:34

Egyesületté növi ki magát nemsokára a Hunyad megye, én így szeretlek elnevezésű közösségépítő kezdeményezés. A projekt három éve indult a Facebookon, mégpedig azzal a céllal, hogy magyarul népszerűsítse a szórványvidék látványosságait; a programok sora közben különböző túrákkal és piknikekkel bővült, valamint egy fontos sporteseménnyel is, az Algyógyi Focikupával, amelyet idén októberben immár harmadik alkalommal szerveztek meg. Rekordszámú, összesen nyolc csapat mérte össze tudását a helyi fürdőkomplexum területén lévő műfüves focipályán, köztük két kolozsvári csapat is, az esemény rangját pedig a legendás labdarúgó és edző, Bölöni László részvétele is emelte.

Aknai Szilárd, az Algyógyi Ifjúsági Központ vezetője rádiónknak elmondta: az egyesület bejegyzése révén az Algyógy és Déva környéki magyarok mellett a Zsil-völgyében élőket is szeretnék megszólítani, továbbá még nagyobb és még színvonalasabb eseményeket terveznek. A medgyesi születésű fiatalember 2017-ben programkoordinátorként kezdett Algyógyon dolgozni, és egyre inkább a szívéhez nőtt mindaz, ami körülvette, hovatovább úgy érezte, megtalálta a helyét a világban. Kolozsvári látogatása során a hétvégén a Kolozsvári Rádió Donát úti stúdióját is meglátogatta, ahol az elmúlt időszak megvalósításai mellett a következő hetek, hónapok terveiről is beszélgettünk, így a december 7-én, advent második vasárnapján esedékes Csillagszóró rendezvényükről is, amelyet hagyományteremtő szándékkal hoznak tető alá, a karácsonyra való hangolódás jegyében. Beszélgetésünket Aknai Szilárddal az idei szezon értékelésétől indítottuk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról