Élő Kolozsvári Rádió

Meddig marad még az árréskorlát?

A Versenytanács szerint már ki kellett volna vezetni, de egyelőre nem teszik meg.

Meddig marad még az árréskorlát?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 november 17, 17:30

Az élelmiszerekre bevezetett árrésplafon már túl van a törvényes időhatáron, és ez veszélyeket jelenthet a piac működésére – figyelmeztet a Versenytanács.

A hatályos jogszabály szerint ilyen beavatkozásra csak rendkívüli helyzetben lenne szükség, és legfeljebb két évig lehetne fenntartani. A mostani rendszer azonban már ennél is tovább tart, amit a hatóság problémásnak lát, mert szerintük így nagyobb az esélye annak, hogy a piac torzul, és a szereplők olyan lépéseket tesznek, amelyek hosszú távon nem jók senkinek.

A Versenytanács azt is megvizsgálta, hogy a kereskedők nem próbálják-e máshol visszaszerezni azt a pénzt, amit a szabályozott termékeken elveszítenek. A vizsgálat szerint ez megtörtént: más termékek ára és profitja emelkedett. Ezt nevezik „waterbed-hatásnak”: ha az egyik helyen lenyomják az árakat, máshol feljebb mennek. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha az árplafon hosszú távon is így marad, akkor nemcsak ilyen átterhelésekhez vezethet, hanem komolyabb zavarokat is okozhat a különböző termékkategóriákban és akár a teljes termelési láncban.

A romániai lakosság ugyanakkor nehéz tél elé néz, a fűtési szezon kezdetén a családoknak megnőnek a havi költségei. Így indokolt, hogy április végéig érvényben maradjanak az alapélelmiszerekre kiszabott árréskorlátok. Az intézkedés kevesebbet ront, mint amennyit hoz, de tavasszal más megoldásokat kell találni – összegezte rádiónknak az alsóház költségvetés- és pénzügyi bizottságának tagja, Miklós Zoltán parlamenti képviselő. Hozzátette: jövőre esedékes a gázár-liberalizáció, ez újabb kihívásokat jelent, de azt reméli, hogy az infláció mérséklődik, és a piacot torzítani képes intézkedésekre már nem lesz szükség.

Riporter: Birtalan Albert

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket