Élő Kolozsvári Rádió

Törvény nem elég, párbeszéd is kell a gyerekházasságok elkerüléséhez

Egy törvénytervezet a kényszerházasság és a kényszerű együttélés fogalmát vezetné be a büntetőtörvénykönyvbe. A roma közösség tiltakozik, mondván, hogy nem valódi házasság náluk a gyermekkori "elköteleződés". Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk a témáról.

Törvény nem elég, párbeszéd is kell a gyerekházasságok elkerüléséhez
Foto: A Plan International vizuáljának részlete

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 24, 15:52

A hagyományos gyerekkori házasság nem jár együttéléssel – hangoztatják azok a Kolozs megyei roma közösségek, akik a korai házasságot tiltó törvényjavaslat ellen szólaltak fel. „Csak a családok közötti megállapodások léteznek, a kölcsönös tisztelet és a hagyomány kifejezéseként, amelyek nem járnak együttéléssel vagy házastársi kapcsolattal” – szögezik le a Maszol által idézett nyilatkozatukban.

A törvénytervezet a kényszerházasság és a kényszerű együttélés fogalmát vezetné be a büntetőtörvénykönyvbe. Eszerint bűncselekménynek számít, ha valaki felnőttet vagy 16 évesnél idősebb kiskorút kényszerít házasságkötésre vagy a házassághoz hasonló kapcsolatra. Amennyiben az érintett 16 év alatti, minden olyan tett, ami a kényszerházasság látszatát kelti, bűncselekménynek minősül.

A gyermekkori házasság bizonyos közösségeken belül kulturális szokás, a hatóságok legtöbbször csak elharapódzó konfliktusok esetén lépnek közbe. Egy jogszabály így nem alkalmas arra, hogy kulturális szokásokon változtasson, a közösségeken belül kell inkább segíteni a párbeszéd kialakulását a témában – hangsúlyozta rádiónknak Kiss Tamás szociológus.

Riporter: Birtalan Albert

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Napirend szerda, 2026 augusztus 52026 augusztus 5, 17:02

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem

A hőség miatt országszerte fokozza az ellenőrzéseket a Munkaügyi Felügyelet, főként azokra az ágazatokban, amelyekben a szabadban dolgozók...

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 17:42

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor...

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 14:56

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?

Fokozódik a hőhullám: a nyugati megyékben holnap is 40 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A kánikula és a vízhiány miatt...

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 09:40

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?

Az elmúlt években és idén is Európa számos országában – különösen a mediterrán térségben – egyre pusztítóbb erdőtüzekkel...

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 18:23

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók – döntött róla a parlament. A szarvasmarhatartók számára elfogadott...

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 17:42

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”

Románia BBB-szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolású ország, változatlanul negatív kilátás mellett a Fitch Ratings hitelminősítő....

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 15:39

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől

Több bevetésen vesznek részt a hegyimentők a rendkívül magas hőmérséklet miatt – nyilatkozta rádiónknak a Maros Megyei...

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:45

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában

Romániában rohamosan nő a turisztikai felhasználású lakások száma, rövid távra legtöbbször az internetes platformokon keresztül adják...

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában