Élő Kolozsvári Rádió

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár

Veszélyezteti az európai bortermelést egy betegség: a szőlő aranyszínű sárgasága. A fürtöket meg lehet enni, viszont a tőkét gyökerestül ki kell vágni és el kell égetni. Már a Partiumban is megjelent a fertőzés.

Szőlősárgaság: porlik a levél, és nem fásodott a szár
Foto: Sabrina Herndl-Lanz/Wikipédia
2025 október 22, 12:03

A szőlő aranyszínű sárgasága – bármilyen festőinek tűnik, ez a leírás a növény betegségét jelenti. Erről szól a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület szervezte Agrárakadémia következő eseménye.

Nagykárolyban, a Károlyi-kastélyban, borászok és a borászathoz kapcsolódó egyéb szakemberek osztják meg tapasztalataikat a betegséggel kapcsolatban, október 23-án 11 órai kezdettel.

Az előadások egyikének témája az amerikai szőlőkabóca elleni védekezési stratégia – mivel ez a kártevő okozza a betegséget, amely már Balaton-melléki vagy felvidéki ismert szőlészeteket is veszélyeztet.

Székelyhídról Lengyel Csaba borász a Hangolóban elmondta: néhány hete túl vannak már a szüreten, és jó lesz az idei bor, viszont az ő szőlészetében is felütötte fejét az említett betegség, amely miatt 60 tőkét kell kiirtani, és ez 4-5%-os veszteséget jelent.

Mennyire gyakran jelennek meg új növénybetegségek, és mennyire terjedt el Erdélyben és a Partiumban a szőlő aranyszínű sárgasága? Ezekről is faggatta borász vendégét Rácz Éva.

Bioregionális Fesztivál hétvégén Magyarókerekén
Hangoló szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:56

Bioregionális Fesztivál hétvégén Magyarókerekén

Kiváló helyszínnek bizonyult az elmúlt években Magyarókereke, így hétvégén is ott tartja harmadik Bioregionális Fesztiválját az ALPA –...

Bioregionális Fesztivál hétvégén Magyarókerekén
Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel
Hangoló kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:12

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel

Egészében uniós forrásból épül az a napelempark, amely Kolozsvár közvilágításának több mint a felét fedezi majd. Részben helyi...

Kolozsvári tervekről Oláh Emese alpolgármesterrel
EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus
Hangoló hétfő, 2026 június 12026 június 1, 10:26

EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus

Havonta vehetnek részt csapatépítőn, illetve szakmai képzéseken mindazok, akik jelentkeznek önkéntesnek Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok...

EHH: Folkudvar, önkéntesség, mesterkurzus
Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével
Hangoló péntek, 2026 május 292026 május 29, 17:11

Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével

Szent István-napi folkmisével, erdélyi népzenével tisztelegnek Kolozsváron Kallós Zoltán emléke előtt május 30-án, szombaton 15...

Folkmise: hagyományos liturgia rendkívüli zenével
Hangoló péntek, 2026 május 292026 május 29, 12:10

Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik

Az, hogy valaki mostanában fiatalon podcastingba kezd, már nem kivételes az erdélyi magyarok körében. Ilyenre vállalkozott két fiatalember,...

Memoár: mert a fiataloknak is vannak már emlékeik
Hangoló szerda, 2026 május 272026 május 27, 13:40

Családokkal, barátokkal: XIX. Családi hétvége

Hazai és nemzetközi hírű előadók egyaránt színpadra léptek a hétvégén Szatmárnémetiben XIX. a Családi hétvége programjában. Volt...

Családokkal, barátokkal: XIX. Családi hétvége
Hangoló szerda, 2026 május 272026 május 27, 13:21

Lassítás analóg képekkel

Egyre gyakrabban megtörténik, hogy a fényképészet szerelmesei visszanyúlnak az analóg gépekhez, és az azzal készült fotókat beszkennelik,...

Lassítás analóg képekkel
Hangoló péntek, 2026 május 222026 május 22, 17:24

Bemutatkozások terepe – startol a FRAME fesztivál

A színházi és filmes képzésben részt vevő diákok és oktatóik mutatkoznak be május 22-e és 31-e között a FRAME fesztiválon. A...

Bemutatkozások terepe – startol a FRAME fesztivál