Élő Kolozsvári Rádió

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától

Öt barát kapcsolatáról és erdei kalandozásukról szól Kovács Réka meseregénye, amely frissen jelent meg az Exit Kiadó gondozásában. A szerzővel beszélgettünk.

Új mesefigurák a prérin: Sárgalábú Mademoiselle és barátai Kovács Rékától

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 10, 12:40

A Sárgalábú Mademoiselle és a díszes társaság című könyv szereplői – Sárgalábú Mademoiselle, Foltos, Zsorró, a Hős, Minő-Menőke és Szeleburdi Pannika – a történetek során ismeretlen helyzetekkel és váratlan veszélyekkel találkoznak, közben pedig egymás barátságára és támogatására számítanak. Az is kiderül, hogy egy bátor hős is lehet gyenge, és egy látszólag törékeny alkat is erős, közben pedig a természet átalakulása is megelevenedik.

A szerző, aki német- és angoltanárként dolgozik az egyetemen, ezúttal édesanyai minőségében szólal meg, aki szeret gyermekeivel és kutyusaival a természetben kószálni, apró jelenségeket, változásokat szemügyre venni. Sétáik során, mint mondja, bármi megtörténhet, de akár semmi rendkívüli. Mégis lenyűgözi, elcsendesíti, felfrissíti vagy éppen erőt ad neki.

Beszélgetésünk Kovács Rékával meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Kovács Réka Sárgalábú Mademoiselle és a díszes társaság című meseregényét szombaton délután 2 órától mutatják be Kidében, a református egyházközség telkén, a szüreti bál és falunap keretében.

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés