Élő Kolozsvári Rádió

Kórházi fertőzések: újra és újra meg kell tanítani dolgokat

A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetőjével, dr. Tar Gyöngyivel beszélgettünk a iasi-i gyermekkórházban történt tragédiák kapcsán.

Kórházi fertőzések: újra és újra meg kell tanítani dolgokat

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 30, 12:56

A kórházi fertőzések megelőzésére és leküzdésére irányuló tervet kér az egészségügyi minisztériumtól és a kormánytól Nicușor Dan államfő.

Az elnök Facebook-bejegyzése szerint ez egy restanciája az egészségügyi rendszernek, amelyet már nem lehet tovább halogatni. Az államfő azt írta, mélyen megrendítette a iași-i Sfânta Maria gyermekkórházban történt tragédia, és együttérzését fejezte ki az elhunyt gyermekek hozzátartozóinak.

Nicușor Dan elfogadhatatlannak nevezte a történteket, ugyanakkor gyors kivizsgálást és a felelősök szankcionálását sürgette. Az elnök hangsúlyozta, Romániának új kórházakra, az intenzív osztályokon valós beruházásokra, valamint a fertőzések megelőzését és ellenőrzés alatt tartását célzó szigorú protokollokra van szükség.

Ilie Bolojan kormányfő is részvétnyilvánító üzenetet küldött tegnap este azoknak a családoknak, akiknek csecsemőjük meghalt nozokomiális fertőzésben a iași-i Sfânta Maria Gyermekkórházban, hangsúlyozva, hogy nem fog habozni szankcionálni ott, ahol kell, és hogy a hatóságoknak meg kell tenniük a szükséges lépéseket annak biztosítására, hogy ‘ilyen tragédiák ne fordulhassanak elő többé kórházainkban’. A kormány Facebook-oldalára írt bejegyzésben arról biztosított, hogy az esetet minden részletében ki fogják vizsgálni, kiderítik az okokat és azonosítják a felelősöket. Bolojan szerint az a tragédia ismét felhívja a figyelmet arra, milyen nagy szükség van mélyreható reformokra az egészségügyi rendszerben.

A Kolozsvári Rádiónak nyilatkozva a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, dr. Tar Gyöngyi örömét fejezte ki, hogy tudatosult a politikusokban a hazai egészségügy állapota, viszont nagyon szomorú, hogy ilyen áron.

Riporter: Orbán Szabolcs

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 16:51

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál

Lassú weboldalak, nehézkes ügyintézés, akadozó rendszerek – gyakran ez jellezmi a digitális közszolgáltatásokat Romániában. De miért...

A két óra alatt összedobott weboldal is jobb a hivatalosnál
Indulhat a következő Hold-expedíció
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 15:51

Indulhat a következő Hold-expedíció

Hold körüli útra indul négy űrhajós április elején. Az expedíció célja az, hogy kiderítsék: megfelel-e a jelenlegi technológia annak,...

Indulhat a következő Hold-expedíció
Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 14:48

Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?

A kormány a következő napokban dönt az üzemanyagok, elsősorban a gázolaj jövedéki adójának csökkentéséről. Ez nagyjából 24 banis...

Mennyit spórolhatunk, ha ténylegesen csökkentik a gázolaj jövedéki adóját?
Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt
Napirend kedd, 2026 március 312026 március 31, 08:53

Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt

A Kolozsvári Magyar Szalon létrejöttének története különleges. Maier-Orosz Judit kolozsvári úszóbajnok és a Kincses Kolozsvár Egyesület...

Az Orosz család emlékszobája is helyet kap itt
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 17:38

Választási megfigyelőket toboroz az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom

Választási megfigyelőket toboroz és képez az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom – ezzel biztosítanák az erdélyi magyar állampolgárok...

Választási megfigyelőket toboroz az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 10:22

Jól fontoljuk meg a nyuszik – és bármilyen kisállatok – ajándékozását!

Csak kivételes esetekben ajándékozzunk nyulat húsvétra – tanácsolják az állatvédők. Hiszen sok esetben az ajándékba kapott...

Jól fontoljuk meg a nyuszik – és bármilyen kisállatok – ajándékozását!
Napirend hétfő, 2026 március 302026 március 30, 08:48

Így vészeljük át az óraátállítást

Szombatról vasárnapra virradóan áttértünk a nyári időszámításra. A hirtelen jött változás és az alvásmegvonás fáradtsághoz,...

Így vészeljük át az óraátállítást
Napirend csütörtök, 2026 március 262026 március 26, 17:36

Ingyenes fogászati szűrések Kolozsváron

Kolozsváron a Szájegészség Világnapja alkalmából szombaton, reggel 10 és este 6 óra között gyermekek és felnőttek egyaránt...

Ingyenes fogászati szűrések Kolozsváron