Élő Kolozsvári Rádió

Megnyitották az egyetemi tanévet a BBTE-n

Az egyetem rektorhelyettese szerint bizakodásra ad okot, hogy a magyar tagozat a jelenlegi helyzetben is képes volt új szakokat elindítani.

Megnyitották az egyetemi tanévet a BBTE-n
Foto: Képernyőmentés az egyetem közvetítéséből

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 szeptember 30, 08:21

Elkezdődött az új tanév a felsőoktatási intézményekben.

Az évnyitó napja nem volt mentes a feszültségektől, a diákok országszerte az ösztöndíj-keret lefaragása és a vasúti kedvezmények módosítása miatt vonultak utcára. A kormány az ország súlyos költségvetési hiánya miatt hozott megszorító intézkedéseket, ezek a diákságot sem kerülték el. A hallgatók arra figyelmeztettek, hogy a megszorítások sokakat kényszeríthetnek tanulmányaik abbahagyására.

A diákok elégedetlensége a Babes–Bolyai Tudományegyetem tegnap délutáni évnyitóján is hangsúlyos szerepet kapott. A diákalprefektus közösségi összefogásra biztatta társait. Az évnyitón részt vett Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes is. Ő azt mondta: megérti a diákok felháborodását. Az egyetem rektorhelyettese szerint bizakodásra ad okot, hogy a magyar tagozat a jelenlegi helyzetben is képes volt új szakokat elindítani.

A BBTE évnyitójáról Birtalan Albert készített összeállítást.

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket