Élő Kolozsvári Rádió

Felfüggesztik tevékenységüket a bukaresti ügyészek és az összes ítélőtábla bírói

A különnyugdíjak tervezett reformja ellen tiltakoznak, mire lesz elég a nyomásgyakorlás?

Felfüggesztik tevékenységüket a bukaresti ügyészek és az összes ítélőtábla bírói

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 26, 16:52

A különnyugdíjakról szóló törvénytervezet azonnali visszavonását kérik az ország 16 ítélőtáblájának bírái – közölte ma a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács. Az ítélőtáblák bírái a jogszabályjavaslatvisszavonása mellett követelik a másik két államhatalmi ágtól az igazságszolgáltatás ellen irányuló, szavaik szerint agresszív kampány leállítását, mert ez szerintük súlyosan sérti a jogállamiságot és a polgárok jogait, amelyek betartását csak a független igazságszolgáltatás tudja garantálni.

A CSM azt is közölte, hogy szerdától az ítélőtáblák a közgyűlésük határozatában foglaltak alapján folytatják a tevékenységüket, így próbálják meg felhívni a figyelmet az igazságszolgáltatási rendszer destabilizálódásának kockázatára. A bukaresti törvényszéki ügyészség közgyűlésének mai döntése szerint meghatározatlan időre felfüggesztik tevékenységüket az intézmény ügyészei. Tevékenységük felfüggesztéséről döntött ma az összes ítélőtábla és több törvényszék bírái. Mind az ügyészek, mind a bírók esetében csupán azok az ügyek képeznek kivételt, amelyek kényszerintézkedésekkel vagy távoltartási végzésekkel kapcsolatosak.

Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, a tárcát nem értesítették a tiltakozásokról, a bírók sztrájkja pedig nem engedélyezett. Kiemelte azt is, hogy a kormány meg fogja emelni a nyugdíjkorhatárt 65 évre, mint ahogyan az a kormányprogramban szerepel.

A rádiónk által megkeresett jogászok szerint a tiltakozás egyértelmű nyomásgyakorlás a kormány felé, de nehéz megítélni, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy a döntéshozók visszavonják a jogszabályjavaslatot.

Máté András ügyvéddel Birtalan Albert beszélgetett.

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket