Élő Kolozsvári Rádió

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában

Kisgyörgy Ilka a jazz irányából jutott el a magyar nótához.

Magyar nóta letisztultabb megközelítésben, Kisgyörgy Ilka előadásában
Foto: Fellépés a VreMea Válkánia együttessel a Méra Világzenei Csűrfesztiválon; forrás: az együttes Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 augusztus 21, 10:12

„Ha egy letisztultabb megközelítésben szólal meg a magyar nóta, akkor talán az is meg fogja hallgatni, aki egyébként nem tenné” – vallja a kézdivásárhelyi születésű Kisgyörgy Ilka, akinek Nefelejcs címmel jelent meg lemeze a FolkEurópa Kiadónál. Bangó János prímással és zenekarával dolgoztak együtt, amelynek eredményeként elkészült a 9 dalos válogatás, valamint egy zenés rövidfilm is, amelyet idén tavasszal mutattak be a Budapest Ritmo Filmnapokon, Mátyássy Áron rendezésében.

Kisgyörgy Ilka viszonylag későn lépett zenei pályára, gyakorlatilag azután, hogy Kolozsváron megszerezte az építőmérnöki diplomát. Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult jazzéneket, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékére. Jazztanulmányai mellett hovatovább nagyobb hangsúlyt nyertek nála a hagyományos, népi kultúrához kapcsolódó műfajok: a magyar nóta és a román lăutar, amelyek népszerűsítését személyes küldetésének tartja.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Hangoló péntek, 2025 augusztus 152025 augusztus 15, 09:48

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban

A kolozsvári Farkas utcában, a Református Kollégiumban – a Kolozsvári Magyar Napok részeként – augusztus 21-24. között idén is...

Zenedoboz, népi matatófal, hangszerbemutató a Folkudvarban
Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 13:38

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron

A megszokott augusztusi időpont helyett idén szeptemberben szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) a Kós Károly Emlék- és...

Kós Károly nyomában: gerinctúrák gyalog és kerékpáron
Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 72025 augusztus 7, 12:16

Palocsay Zsigmond lencséjén keresztül a világ

Eddig ismeretlen képek váltak elérhetővé az elmúlt hetekben az Azopan fotóarchívumban. A Palocsay Zsigmond hagyatékából származó...

Palocsay Zsigmond lencséjén keresztül a világ