Élő Kolozsvári Rádió

Cseke Attila: a reformok nem sodorhatják veszélybe a települések fejlesztését

Mi lesz az Anghel Saligny közművesítési programmal? - kérdeztük a minisztertől.

Cseke Attila: a reformok nem sodorhatják veszélybe a települések fejlesztését
Foto: gov.ro

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 30, 17:11

Az Anghel Saligny programban elsőbbséget élveznek azok a víz- és csatornázási munkálatok, amelyek legalább 80%-ban elkészültek – mondta rádiónknak Cseke Attila fejlesztési miniszter, az Anghel Saligny programról folytatott koalíciós tárgyalást követően.

Korábban Ilie Bolojan kormányfő azt mondta, hogy a program idei költségvetésére szánt 10 milliárd lej már elfogyott, mivel az első hat hónapban a tervezettnél kevesebb volt a bevétel, és a becsültnél sokkal többet költött az ország. A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium intézkedéscsomagot dolgozott ki, azzal a céllal, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben világos sorrendet állítsanak fel a fejlesztések között. A kormány alternatív megoldásokat keres, például államilag garantált magánhiteleket, vagy azok elhalasztását a PNRR keretében zajló fejlesztések lezárásáig. Az Anghel Saligny program helyzete továbbra is bizonytalan, mivel jelenleg nincs elegendő pénzügyi forrás a helyi szintű projektek megvalósítására.

Cseke Attila fejlesztési miniszter rádiónknak azt hangsúlyozta, hogy a reformok nem sodorhatják veszélybe a települések fejlesztését.

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 12:02

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly

Jóváhagyta a következő tanévre vonatkozó beiskolázási tervet a Kolozs megyei tanfelügyelőség. A következő, 2026-2027-es tanévben nőni...

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly
Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 11:58

Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?

Országszerte gondok vannak a hulladékgazdálkodással. Tavaly 20-25 százalékkal több bírságot rótt ki a környezetvédelmi őrség, mint...

Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?
Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 09:36

Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.

Tavalyhoz képest több területen is többet vesz ki a zsebünkből az állam. Az áfanövelést a helyi adók és illetékek növelése követte,...

Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.
Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Napirend csütörtök, 2026 január 292026 január 29, 07:11

Ismét tüntetni készülnek a tanárok

Ismét tüntetni készülnek a tanügyi szakszervezetek. Egy hét múlva, február 4-én a bukaresti Győzelem téren lesz a megmozdulás, amelyen...

Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Napirend szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?

0,2-0,3 százalékpontos hatása lehet a költségvetési hiány tekintetében annak, hogy a kormány intézkedései között szerepel a 3000 lej...

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 15:33

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”

Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. 81 évvel ezelőtt, 1945-ben a Vörös Hadsereg ezen a napon szabadította fel az Auschwitz-Birkenaui...

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 09:54

Hová menjünk síelni?

Javában tart a síszezon, a legtöbb hegyvidéki üdülőhelyen jelenleg is üzemelnek a pályák. A természetes hó mennyisége térségenként...

Hová menjünk síelni?
Napirend hétfő, 2026 január 262026 január 26, 13:39

Hogyan lehet felelősségre vonni valakit, aki nem nyújtott segítséget?

Múlt héten életét vesztette egy 43 éves férfi egy nagyszebeni autóbuszon. Közel hatvanan ültek rajta kívül a járművön, mégsem...

Hogyan lehet felelősségre vonni valakit, aki nem nyújtott segítséget?