Élő Kolozsvári Rádió

Nem jár ezentúl járadék a területi közrendi hatóságok gyűléseiért

"A területi közrendi hatóságok munkája fontos, de el lehet végezni anélkül is, hogy több száz vagy akár ezer lejes járadékot fizessen érte az állami költségvetés" - nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak adott interjújában Cseke Attila.

Nem jár ezentúl járadék a területi közrendi hatóságok gyűléseiért
Foto: gov.ro

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 25, 15:46

Augusztus elsejétől megszüntetik a területi közrendi hatóságok gyűlései után kiutalandó járadékot, aminek eredményeképp két bölcsőde felépítésére elegendő pénzt spórol meg az állam évente. Ez a testület a helyi rendőrségek munkáját segíti, de döntéseik csak véleményező jellegűek. Tagjai eddig minden ülés után juttatást kaptak, amelynek összege megyénként változott – volt, ahol 400-500 lej volt, máshol akár 3000 lejt is elérhetett. A költségek évi 50 ezer és 600 ezer lej között mozogtak megyénként. Országosan ez közel 22 millió lejes kiadást jelentett a helyi önkormányzatoknak – mondta Cseke Attila fejlesztési miniszter. A döntés hatására idén még 7 millió lejt spórolnak meg az év végéig.

„A területi közrendi hatóságok munkája fontos, de el lehet végezni anélkül is, hogy több száz vagy akár ezer lejes járadékot fizessen érte az állami költségvetés” – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak adott interjújában Cseke Attila. A beszélgetés során kiemelte, hogy a testület tagjai általában közintézményekben dolgoznak és ezért fizetést kapnak. „Ez nem egy olyan juttatás volt, ami megélhetést biztosított” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 12:02

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly

Jóváhagyta a következő tanévre vonatkozó beiskolázási tervet a Kolozs megyei tanfelügyelőség. A következő, 2026-2027-es tanévben nőni...

Kolozs megyében eggyel kevesebb kilencedik osztály indul, mint tavaly
Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 11:58

Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?

Országszerte gondok vannak a hulladékgazdálkodással. Tavaly 20-25 százalékkal több bírságot rótt ki a környezetvédelmi őrség, mint...

Mi a legnagyobb baj a hulladékgazdálkodással?
Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.
Napirend hétfő, 2026 február 22026 február 2, 09:36

Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.

Tavalyhoz képest több területen is többet vesz ki a zsebünkből az állam. Az áfanövelést a helyi adók és illetékek növelése követte,...

Elmagyarázzuk, hogyan nőttek a helyi adók.
Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Napirend csütörtök, 2026 január 292026 január 29, 07:11

Ismét tüntetni készülnek a tanárok

Ismét tüntetni készülnek a tanügyi szakszervezetek. Egy hét múlva, február 4-én a bukaresti Győzelem téren lesz a megmozdulás, amelyen...

Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Napirend szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?

0,2-0,3 százalékpontos hatása lehet a költségvetési hiány tekintetében annak, hogy a kormány intézkedései között szerepel a 3000 lej...

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 15:33

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”

Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. 81 évvel ezelőtt, 1945-ben a Vörös Hadsereg ezen a napon szabadította fel az Auschwitz-Birkenaui...

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 09:54

Hová menjünk síelni?

Javában tart a síszezon, a legtöbb hegyvidéki üdülőhelyen jelenleg is üzemelnek a pályák. A természetes hó mennyisége térségenként...

Hová menjünk síelni?
Napirend hétfő, 2026 január 262026 január 26, 13:39

Hogyan lehet felelősségre vonni valakit, aki nem nyújtott segítséget?

Múlt héten életét vesztette egy 43 éves férfi egy nagyszebeni autóbuszon. Közel hatvanan ültek rajta kívül a járművön, mégsem...

Hogyan lehet felelősségre vonni valakit, aki nem nyújtott segítséget?