Élő Kolozsvári Rádió

Közigazgatási reform készül

A tervezetről Cseke Attila fejlesztési miniszter számolt be.

Közigazgatási reform készül

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 július 10, 11:54

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Az önkormányzatok pénzügyi fenntarthatósága érdekében új jogszabályt vezetnének be, amelyik az adók és illetéket behajtását tenné hatékonyabbá. A miniszter rámutatott: a hatályos szabályok szerint, amikor valaki elad egy autót, előbb ki kell fizetnie az adótartozásait. Ezt az elvet vezetik be azokra is, akik autót vásárolnának.

Építkezési engedélyeket akkor bocsáthat ki egy önkormányzat, ha a kérelmező kifizette az összes adót, és nincs tartozása – sorolta a tárcavezető. A tervezett jogszabály szerint a szociális juttatások folyósításakor az önkormányzat levonhatja az ingatlandót és egyéb tartozásokat. Az intézkedés alól kivételt képeznek a gyermeknevelési díjban részesülő anyák és a fogyatékkal élő személyek. Ugyanakkor egyszerűsítenék azt az eljárást, amely segítségével hatásköröket és állami ingatlanokat helyezhetnek át önkormányzati tulajdonba. A javaslatokat egy kormányzati intézkedéscsomagba foglalják.

A tervezetről Cseke Attila fejlesztési miniszter számolt be.

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Napirend szerda, 2026 augusztus 52026 augusztus 5, 17:02

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem

A hőség miatt országszerte fokozza az ellenőrzéseket a Munkaügyi Felügyelet, főként azokra az ágazatokban, amelyekben a szabadban dolgozók...

Kánikulában is ellenőriz a munkavédelem
Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 17:42

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek

Az ország nyugati részén a kánikula mellett a vízhiány is gondot okoz. Bihar megyében a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője, Pásztor...

Bihar megyében vízhiánnyal küszködnek
Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 14:56

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?

Fokozódik a hőhullám: a nyugati megyékben holnap is 40 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A kánikula és a vízhiány miatt...

Mi a baj azzal, hogy „régen is volt 35 fok”?
Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 09:40

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?

Az elmúlt években és idén is Európa számos országában – különösen a mediterrán térségben – egyre pusztítóbb erdőtüzekkel...

Hogyan érinti erdeinket a klímaváltozás?
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 18:23

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók – döntött róla a parlament. A szarvasmarhatartók számára elfogadott...

Támogatást kaphatnak a sertés- és szarvasmarhatartók
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 17:42

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”

Románia BBB-szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolású ország, változatlanul negatív kilátás mellett a Fitch Ratings hitelminősítő....

Fitch-minősítés: „jó és rossz hír egyszerre”
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 15:39

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől

Több bevetésen vesznek részt a hegyimentők a rendkívül magas hőmérséklet miatt – nyilatkozta rádiónknak a Maros Megyei...

Túrázás kánikulában – tanácsok a hegyimentőtől
Napirend hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:45

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában

Romániában rohamosan nő a turisztikai felhasználású lakások száma, rövid távra legtöbbször az internetes platformokon keresztül adják...

Nő a turisztikai felhasználású lakások száma Romániában